NB I: Betojt a csapatom, ez elfogadhatatlan - Véber György

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.16. 17:14
Véber György, a Mezőkövesd vezetőedzője elsősorban játékosai bátortalansága számlájára írja az Újpesttől hazai pályán elszenvedett 1–0-s vereséget, Nebojsa Vignjevics, a lila-fehérek vezetőedzője megérdemelt sikerről beszélt a vasárnap délutáni NB I-es mérkőzés után a Sport Tv kamerája előtt.

VÉBER GYÖRGY (Mezőkövesd): – Nagyon könnyű (értékelni). Újra bebizonyítottuk, hogy gyáva és ostobán futballozó csapat vagyunk. Ezzel a meccsel eldőlt a sorsunk, semmi más reményünk nincs, mint az esetleges bennmaradás kivívása, semmilyen bátrabb célt nem tűzhetünk ki. Így hozzáállni egy hazai mérkőzéshez… Az ellenfél címerétől, a belerajzolt csillagoktól összetojta magát a csapatom. Megijedtek az Újpesttől, semmit sem valósítottak meg a megbeszéltekből, mert halálra válva, sápadtan futballoztak, ez ellen tehetetlen vagyok. Minden hangsúlyt erre fektettünk a héten, de bebizonyosodott, hogy a csapat nem képes ilyen feladattal megbirkózni. Hazai pályán a sokadik meccset veszítjük el egy nullára, ez elfogadhatatlan számomra. Hogyan lehet ebből kihozni a csapatot? Borzalmasan sokat kell beszélgetni a játékosokkal, mentálisan foglalkozni velük. Tudom, hogy szakmailag mire lenne képes a csapat, de a fenti okokból nem tudja megvalósítani, és most már nagyon nehéz helyzetbe sodródtunk.
NEBOJSA VIGNJEVICS (Újpest): – Azt hiszem, végig jobbak voltunk, nekünk volt több helyzetünk, még ha kontrákból ők is veszélyesek voltak. Azért jöttünk, hogy győzzünk, ezt már az elején egyértelművé tettük. Több helyzetet kihagytunk az első félidőben, a szeles időjárás megnehezítette mindkét csapat dolgát. Az egygólos győzelem megérdemelt, gratulálok a csapatnak. VÉBER GYÖRGY (Mezőkövesd): – Nagyon könnyű (értékelni). Újra bebizonyítottuk, hogy gyáva és ostobán futballozó csapat vagyunk. Ezzel a meccsel eldőlt a sorsunk, semmi más reményünk nincs, mint az esetleges bennmaradás kivívása, semmilyen bátrabb célt nem tűzhetünk ki. Így hozzáállni egy hazai mérkőzéshez… Az ellenfél címerétől, a belerajzolt csillagoktól összetojta magát a csapatom. Megijedtek az Újpesttől, semmit sem valósítottak meg a megbeszéltekből, mert halálra válva, sápadtan futballoztak, ez ellen tehetetlen vagyok. Minden hangsúlyt erre fektettünk a héten, de bebizonyosodott, hogy a csapat nem képes ilyen feladattal megbirkózni. Hazai pályán a sokadik meccset veszítjük el egy nullára, ez elfogadhatatlan számomra. Hogyan lehet ebből kihozni a csapatot? Borzalmasan sokat kell beszélgetni a játékosokkal, mentálisan foglalkozni velük. Tudom, hogy szakmailag mire lenne képes a csapat, de a fenti okokból nem tudja megvalósítani, és most már nagyon nehéz helyzetbe sodródtunk.
NEBOJSA VIGNJEVICS (Újpest): – Azt hiszem, végig jobbak voltunk, nekünk volt több helyzetünk, még ha kontrákból ők is veszélyesek voltak. Azért jöttünk, hogy győzzünk, ezt már az elején egyértelművé tettük. Több helyzetet kihagytunk az első félidőben, a szeles időjárás megnehezítette mindkét csapat dolgát. Az egygólos győzelem megérdemelt, gratulálok a csapatnak.

Legfrissebb hírek

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
16 órája

Videó: így szerezte meg a vezetést a Ferencvárosnak Varga, amire Matko válaszolt

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 20:07

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Pontokat vesztett a Videoton, a Kövesdnek negyedóra foci is elég volt

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 14:47

Szalai József az idénybeli hat NB II-es gólját Tököli Attilának is köszöni

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 06:56

Nem támadt fel a BVSC, a Kövesd nyert, ha nem is könnyen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 17:54

Pályaválasztói jogot cserélt az Ajka és a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 08:29
Ezek is érdekelhetik