Ligakupa: a DVTK nem bírt otthon a Szigetszentmiklóssal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.18. 19:59
A labdarúgó Ligakupa negyeddöntőjének első meccsén az otthon játszó DVTK 0–1-ről ugyan még fordítani tudott a Szigetszentmiklós ellen, a hajrában azonban egyenlített a vendégcsapat, így 2–2-es döntetlennel zárult a párharc első felvonása.

Az NB II-es Szigetszentmiklós már a mérkőzés elején két lövéssel jelezte, hogy nem ijed meg az NB I-es Diósgyőr stadionjában sem. Zsivóczky Norbert 22 méteres lökete ugyan még elkerülte a kaput, Takács Tamás lövését már Ivan Radosnak kellett bravúrral hárítania.

A folytatásban a DVTK kezdeményezett, a 22. percben mégis az SZTK szerzett vezetést: Csikortás Dávid beadását Takács Tamás fejelte a kapuba. 0–1

A szünetben a DVTK kettőt is cserélt, Egerszegi Dávid és Mohamadou Abdouraman lement, Gosztonyi András és Zoran Kosztics beállt. A hazaiak pedig magasabb fokozatba kapcsoltak, és fölényük a 62. percre góllá érett, igaz, meglehetősen szerencsés találattal tudtak egyenlíteni.

Futács Márkó passzából a brazil védő, William Alves lőtt kapura, Sánta András remek reflexszel beleütött a lövésbe, a labda azonban áthullott fölötte, és a kapuba esett. 1–1

A 85. percben Gosztonyi beadását követően a hosszún érkező Bacsa Patrik a vezetést is megszerezte a DVTK-nak, ám a hosszabbítás perceiben Guillaume Kohus egy kontrából egyenlített, így a másik két mai meccshez hasonlóan ez a mérkőzés is döntetlennel zárult. 2–2

A visszavágót április 1-jén rendezik.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSRŐL ITT OLVASHAT.

LIGAKUPA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

DVTK–SZIGETSZENTMIKLÓS 2–2

Legfrissebb hírek

Van Dijk aláírt – a szigetszentmiklósi kézilabdacsapathoz

Kézilabda
32 perce

Imre Vilmos: Most végre van arra lehetőség, hogy bajnoki aranyéremért küzdjünk

Kézilabda
2025.03.18. 19:22

„Néhányan az ég felé emelték a kezüket...” – lapszemle az angol Ligakupa-döntő után

Angol labdarúgás
2025.03.17. 09:17

Slot: Kiábrándító teljesítmények és kiábrándító eredmények

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:30

„Nem nézett ki jól” – kérdéses a Liverpool egyik kulcsemberének játéka az angol Ligakupa-döntőben

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 10:52

A Pécs 102 pontig jutott, simán nyert a női kosárforduló nyitányán

Kosárlabda
2025.03.07. 19:58

Szoboszlai Dominik betalált, a Liverpool a Spurst kiütve jutott be az angol Ligakupa döntőjébe!

Angol labdarúgás
2025.02.06. 22:59

Egygólos hátrányból kell fordítania a Ligakupa-döntőbe vágyó Liverpoolnak

Angol labdarúgás
2025.02.06. 09:56
Ezek is érdekelhetik