Gyász: elhunyt az európai ezüstcipős Fekete László

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.04. 13:20
null
Fekete László, Dunai Antal, Fazekas László és az ezüstcipők a novemberi közös esten (Fotó: Grnák László)
Életének 60. évében elhunyt Fekete László, az Újpesti Dózsa korábbi négyszeres bajnok labdarúgója – erősítette meg a lila-fehér klub hivatalos honlapja.


Fekete 16 évesen lett a lila-fehérek játékosa. Az élvonalban 1973-ban mutatkozott be. Négyszeres magyar bajnok, egyszeres kupagyőztes. Az 1978–1979-es idényben a bajnokság gólkirálya lett 31 góllal. Ezzel abban a szezonban Európában a második legjobb góllövője volt és ezért Ezüstcipőt kapott.

1973 és 1984 között 233 bajnokit játszott Újpesten és 136 gólt szerzett. Közben egy idényt a Volán SC-ben töltött. Az 1984–1985-ös idényben az osztrák Strum Graz játékosa volt. 1985-ben egy rövid ideig Komlón játszott, majd alsóbb osztályú osztrák csapatokban fejezte be az aktív labdarúgást.


„MAGYARORSZÁGON IMÁDJÁK A LABDARÚGÁST” - FEKETE LÁSZLÓ UTOLSÓ INTERJÚJA

Forrás: Sport Klub

Számtalan emlékezetes mérkőzése és momentuma volt, kezdve a Benfica elleni bemutatkozástól a Dunaújváros ellen 1978-ban szerzett öt gólon át a kölni KEK-meccsen fejelt, továbbjutást érő találatig. Az 1976. május 15-én lejátszott, 8–3-as újpesti győzelmet hozó Dózsa–Fradi meccsen kétszer volt eredményes.

A magyar válogatottban 21 alkalommal szerepelt 1974 és 1979 között és 5 gólt szerzett.

Április 14-én töltötte volna be 60. életévét.

Kedd este hét órakor néma gyertyagyújtást tartottak a Fekete László emlékére a Megyeri úti Szusza Ferenc Stadionnál.

Zámbó Sándor is mécsest gyújtott korábbi csapattársa emlékére (Fotók: Tumbász Hédi)
Zámbó Sándor is mécsest gyújtott korábbi csapattársa emlékére (Fotók: Tumbász Hédi)

FEKETE LÁSZLÓ FINNEK ELLENI DUPLÁJA DEBRECENBEN

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
16 órája

Gyász: elhunyt Takács Tibor

Minden más foci
2025.08.15. 22:35

Gyász: elhunyt Pálffy Tamás 146-szoros válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.08.13. 15:30

Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Magyar válogatott
2025.08.12. 13:12

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Gyász: elhunyt a japán válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője

Minden más foci
2025.08.10. 17:56

Sebességi csúcsot próbált dönteni, meghalt az autóversenyző

Egyéb autó-motor
2025.08.05. 14:44
Ezek is érdekelhetik