Egy hét alatt 400 jegy kelt el internetes elővételben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.14. 15:41
Megérte a kampány, soha nem látott mértékben fogytak ugyanis az internetes belépők a csapat mérkőzésére.

Hangos dobszóval, mi több, csinos lányokkal örvendeztették meg a hazai szervezők a kilátogatókat, a mérkőzés rangjához méltó show-műsor vezette fel az összecsapást. Megérte tehát idejében érkezni a stadionba.

Emlékezzünk csak, a mérkőzés kedvcsinálójával együtt lapunk arra ösztönözte a nézőket, hogy lehetőleg elővételben, s ha módjuk van rá, a világháló segítségével gondoskodjanak a beugrók beszerzéséről. A Haladás vezetősége úgy érzi, megérte kampányolni – soha nem látott mértékben fogytak ugyanis elővételben a jegyek, a héten mintegy 2800 belépőt adtak el, ezek közül négyszáz az internet segítségével talált gazdára. A szurkolói szokásokat és beidegződéseket kétségkívül nagyon nehéz egyik pillanatról a másikra megváltoztatni, most mégis úgy fest, az emberek nyitottak az új technológiára, sőt lassan rájönnek, a sorban állással elfecsérelt időt más, kellemesebb és hasznosabb módon is el lehet tölteni a mérkőzések előtt.

Legfrissebb hírek

Válogatott: alig 4000 eladó jegy van még a pénteki meccsre

Magyar válogatott
2016.05.17. 12:45

Eb 2016: figyelem! Még hétfő délig lehet jegyeket igényelni

Magyar válogatott
2016.01.17. 11:50

Magyar–norvég: csaknem 150 jegy még gazdára vár

Magyar válogatott
2015.10.30. 12:04

Válogatott – az elmúlt húsz évben nem volt ilyen roham jegyekért

NSO Tv Labdarúgás
2015.08.04. 19:23

Magyar-román: az elmúlt húsz évben nem volt ilyen roham jegyekért

Magyar válogatott
2015.08.04. 19:22

Magyar–román: „Neptun-feeling” – egyelőre nehéz jegyet venni

Magyar válogatott
2015.08.03. 10:22

MLSZ: tervszerű mentőakció a magyar foci érdekében

Labdarúgó NB I
2014.12.18. 16:46

MLSZ: „Ott a helye a lelátókon minden szurkolónak, aki..."

Labdarúgó NB I
2014.12.09. 10:27
Ezek is érdekelhetik