DVTK: Brusztoltam, éreztem az erőt - Futács

Vágólapra másolva!
2014.03.03. 22:33
Futács Márkó, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVTK támadója érezte magában az erőt a DVSC-Teva elleni hazai bajnokin (1–1). Az Angliából hazatérő csatár szerezte a diósgyőriek egyenlítő gólját a debreceniek elleni találkozón.

„Nem sokkal Diósgyőrbe igazolásom után játszottunk egy hasonló mérkőzést a Honvéd ellen, akkor hatvan percet küzdöttünk emberhátrányban, mégis nyerni tudtunk – mondta a dvtk.eu-nak Futács Márkó. – Azon a találkozón nem tudtam a vasárnapihoz hasonló teljesítményt nyújtani, elég rosszul éreztem magam, hogy védekeznem kell. A DVSC ellen viszont végig brusztoltam, mert éreztem magamban az erőt. Ez is azt támasztja alá, hogy jól sikerült a téli felkészülés."Futács Márkó. – Azon a találkozón nem tudtam a vasárnapihoz hasonló teljesítményt nyújtani, elég rosszul éreztem magam, hogy védekeznem kell. A DVSC ellen viszont végig brusztoltam, mert éreztem magamban az erőt. Ez is azt támasztja alá, hogy jól sikerült a téli felkészülés."

„Ha végig egyenlő létszámban játszottunk volna, akkor mást mondanék, de hogy így alakult a mérkőzés, kijelenthető, hogy jó rajtot vettünk, amiből tudunk építkezni. Nem szabad azzal foglalkozni, hogy mi lett volna, ha..., hanem előre kell nézni, lesz még elég mérkőzés, azokra kell koncentrálni. Rögtön kedden, majd utána szombaton és a jövő héten is kettő" – tette hozzá Futács.

Legfrissebb hírek

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
23 órája

Szerződéshosszabbítást ért a bennmaradás Nestor El Maestrónak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:28

DVSC: a bennmaradással a Five Eleven többségi tulajdonos is lehet, a napokban születik döntés – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 16:18

Tímár Krisztián: A Fehérvár nem másodosztályú csapat!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:43

Balhé a Fehérvár és a DVSC csatáján, ketten piros lapot kaptak – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:32

Három góllal nyert a Loki Fehérváron, a hazaiak történetük során harmadszor estek ki az élvonalból

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:21

Hofmann keveredett előre, és növelte a DVSC előnyét a Vidi ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:10

Szuhodovszki bombájával került még nehezebb helyzetbe a Fehérvár – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 18:11
Ezek is érdekelhetik