Lesz-e 1994 után újra NB I-es futballista a vb-n?

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2014.03.14. 09:31
null
Muhamed Besic eddig hétszer szerepelt a bosnyák felnőttválogatottban (Fotó: archív)
A Honvéd korábbi nigériai légiósa, Emeke Ezeugo volt az utolsó olyan labdarúgó, aki egy NB I-es szezont követően részt vehetett a nyári világbajnokságon még 1994-ben. Húsz évvel később, a brazíliai tornán a Ferencváros bosnyák játékosának, a hétszeres válogatott Muhamed Besicnek lehet erre némi esélye. De vajon mennyire reális lehetőség ez? Ezt tudakoltuk a játékost Magyarországon képviselő menedzsertől, Georgi Attilától és a bosnyák labdarúgó-szakírótól, Edin Isanovictól.



Muhamed Besic a múlt héten, hosszú idő után először részt vett a bosnyák U21-es válogatott összetartásán, de hivatalos meccset nem, csak egymás közötti edzőmérkőzést játszottak. Besic az U-válogatottban 2012 szeptemberében, a felnőtt nemzeti csapatban pedig 2012 novemberében játszott legutóbb hivatalos találkozón.

Azóta ritkábban is hívták, és volt olyan alkalom is, amikor azért nem ment az U-válogatottba, mert a Ferencváros soron következő meccsére koncentrált, nem akarta megszakítani a bajnoki felkészülést. A legutóbbi meghívó azonban biztató jel lehet a számára. Már csak azért is, mert személyesen a bosnyák szövetség elnöke, Elvedin Begic is kereste.

BOSZNIÁBAN MÉG BÍZNAK BESIC VB-SZEREPLÉSÉBEN
Muhamed Besic vb-szereplésének esélyéről a bosnyák klix.ba újságíróját, Edin Isanovicot is megkérdeztük.

Besic fontos játékosnak számít Bosznia-Hercegovina futballjában. A magam részéről bízom benne, hogy meghívót kap a világbajnoki keretbe. Úgy vélem, Safet Susic is hisz benne" – fogalmazott az NSO kérdésére a bosnyák szakíró.

Ennek ellenére persze ő sem venné biztosra Besic meghívását, aki sokkal inkább a jövő, mintsem a jelen embere lehet a bosnyák labdarúgásban. Isanovic szerint a válogatottban a belső védő posztján jöhet leginkább szóba a ferencvárosi labdarúgó.

„Besic elsősorban a leverkuseni Emir Spahiccsal, a Braunschweigben futballozó Ermin Bicakciccsal és a belga Gent labdarúgójával, Ervin Zukanoviccsal lehet harcban a belső védő posztjáért" – tette hozzá az újságíró.

A vb-selejtezősorozat hajrájában általában Spahic és Bicakcic kezdett, előbbi helye már csak azért is vehető biztosra a vb-keretben (ha nem sérül meg), mert mind a 10 selejtezőn pályára lépett. Rajtuk és az említett Zukanovicon kívül a Törökországban szereplő Ognjen Vranjes, a freiburgi Mensur Mujdza és az ukrán Zorjában játszó Toni Sunjic szerepelt még belső védőként a bosnyák válogatottban a vb-selejtezőkön.

„A legutóbbi meghívó azért lehet különösen kedvező jel Muhamed Besic számára, mert a szövetség elnöke is felhívta telefonon, és elmondta, szeretnék, ha a világbajnokságra utazó keret közelébe kerülne, ezért vegyen részt az U21-esek összetartásán, mert akkor meg lehet az esélye a világbajnoki részvételének is. Boszniában tényleg figyelemmel követik Besic teljesítményét, a Ferencváros Győr elleni bajnokijára is megfigyelőt küldtek” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a játékos ferencvárosi szerződésében közreműködő Sports Entertainment Group menedzseriroda részéről Georgi Attila.

Azzal persze mindenki tisztában van, hogy a 21 éves Besic nem számít favoritnak a világbajnoki meghívóért küzdő bosnyák játékosok között, hiszen a vb-selejtezősorozatban egyetlen meccsen sem lépett pályára. Ennek ellenére ott lehet a neve azon 30-35 játékos között, akikből Safet Susic kiválasztja majd a Brazíliába utazó 23 futballistát. Az esélyei akkor nőhetnek meg igazán, ha valaki megsérül az eddigi kerettagok közül. Georgi szerint mindenképpen Besic mellett szólhat, hogy több poszton is bevethető.

„Besic, akárcsak a Ferencvárosban, a felnőtt- és az utánpótlás-válogatottban is játszott már belső védőt, jobbhátvédet és védekező középpályást is. Éppen ez szólhat mellette a kerethirdetésnél, ha egy olyan játékost akar a szövetségi kapitány, akit sérülések esetén több poszton is számításba vehet. Úgy vélem, belső védőként és jobbhátvédként is európai szinten meghatározó teljesítményre képes" – jellemezte a menedzser a bosnyák futballistát.

Besic a Ferencvárosban is szerepelt már mindhárom poszton. Az vitathatatlan, hogy elsősorban belső védőként az NB I legjobbjai közé sorolható (ezt bizonyítja, hogy több szavazásunk során is bekerült már olvasóink álomcsapatába), az egy-egy elleni védekezésben, illetve a mélységi támadásépítésben kiemelkedő, ugyanakkor az is tény, hogy taktikailag, a helyezkedések terén, illetve fejjátékban még van hova fejlődnie, ha az NB I-nél magasabb szinten is szeretne helytállni.

„Besic mindennap fejlődik, egyre jobb és jobb lesz. A mai Besic már nem ugyanaz, mint aki 2012-ben idejött a Ferencvároshoz, és jövőre még jobb futballista lesz. A játékában, ahogy bárki máséban, természetesen benne van a hiba lehetősége, de úgy gondolom, például taktikailag is összehasonlíthatatlanul magasabb szintet képvisel, mint például a posztján szereplő, vele egykorú magyar játékosok. Reálisan nézve a nyáron eljöhet annak az ideje, hogy nyugatra szerződjön – fogalmazott Georgi, aki kitért a bosnyák futballista fő erényeire, és arról is beszélt, védence hol folytathatja nyártól. – Erőssége, hogy bármikor képes belépni a támadásokba, kellően agresszív, és magas a játékintelligenciája. Azt a csapatot kell megtalálnunk, ahol az edző ilyen stílusú középső védőben gondolkodik, és mondjuk nem egy robusztus, romboló típusban. Úgy gondolom, középső védőként például a holland bajnokság remekül feküdne neki, de szélső hátvédként még akár az angol Premier League-ben is megállná a helyét, hiszen remekül ad be, ami ott nagy előny egy védőnél.”

Besiccsel kapcsolatban az elmúlt hónapokban számos lehetséges kérőt megemlített már a bosnyák sajtó, elsősorban az angol élvonalból, de legutóbb például arról írtak, hogy egy Olaszországban jártas menedzser révén a Serie A-ban is beajánlják majd. Az árát a különböző források egymillió euróra vagy a fölé teszik, a szerződése 2016-ig szól a Ferencvárosnál.

„Számos menedzser próbál neki csapatot találni különböző országokban, akár kéretlenül is, ezért nem meglepő, hogy most például az olasz élvonallal hozták hírbe. Többen komolyan érdeklődtek már iránta, és ezekkel kapcsolatban mindig kikérte az irodánk véleményét is. A konkrét áráról nem tudok beszélni, de úgy gondolom, hogy az értéke megfelelhet a vele kapcsolatban megjelent becsléseknek. Természetesen sokat lendíthetne a pályafutásán a világbajnoki szereplés, ami nagyon nagy dolog lenne az után, hogy hosszú ideje nem szerepelt a nemzeti csapatban. Nem reális azt várni, hogy Besic ott lesz a világbajnokságon, de ettől függetlenül látok rá esélyt” – szögezte le Georgi.

NB I-ES JÁTÉKOSOK, AKIK MAGYARORSZÁGI PÁLYAFUTÁSUK ELŐTT, ALATT VAGY UTÁN JÁRTAK VILÁGBAJNOKSÁGON
1986: Rácz László (Szovjetunió, később Ferencváros)
1990: Christopher Sullivan (Egyesült Államok, a Győri ETO játékosaként), Peter Vermes (Egyesült Államok, korábban Rába ETO), Rácz (Szovjetunió, később Ferencváros), Muzsnay Zsolt (Románia, később FC Fehérvár)
1994: Emeka Ezeugo (Nigéria, a Honvéd játékosaként), Selymes Tibor (Románia, később Haladás, Debrecen), Giuseppe Signori (Olaszország, később Sopron)
1998:
2002: MacBeth Sibaya (Dél-Afrika, korábban III. ker. TVE), Marco Caneira (Portugália, később Videoton)
2006: Caneira (Portugália, később Videoton), Marek Heinz (Csehország, később Ferencváros), Densill Theobald (Trinidad és Tobago, később Újpest FC)
2010: Sibaya (Dél-Afrika, korábban III. ker. TVE), Benjamin (Elefántcsontpart, korábban Honvéd)
* Összeállításunk a teljesség igénye nélkül készült, ha tud még hasonló futballistákról, írja meg hozzászólásként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik