NB I: Rodenbücher visszatért az MTK-hoz - hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.06. 18:18
A labdarúgó NB I-ben szereplő MTK hivatalos honlapján jelentette be, hogy fél plusz kettő éves szerződést kötött a Lombard Pápától érkező Rodenbücher Istvánnal. A 30 esztendős védő is elutazik a csapattal a törökországi edzőtáborba.

Rodenbücher a Sándor Károly Akadémián nevelkedett, majd az első csapat keretének meghatározó játékosa volt, a magyar labdarúgó-válogatottban is bemutatkozhatott, két alkalommal ölthette magára a címeres mezt. Az MTK-val 2008-ban bajnoki címet ünnepelhetett, majd több mint száz mérkőzést követően a Ferencvároshoz szerződött, ahonnan a Lombard Pápához vitte az útja.

A Pápánál már a tegnapi hírükben valószínűsítették, hogy a védő az MTK-ban folytatja. A játékos már pár napja együtt edzett a fővárosi együttessel, a legutóbbi felkészülési mérkőzésen is pályára lépett, és meggyőzte Garami József szakmai igazgatót, aki javasolta a szerződtetését.

Rodenbücher Torghelle Sándor és Vass Ádám után az MTK harmadik téli igazolása.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Torghelle Sándor (szabadon igazolható, legutóbb Videoton), Vass Ádám (szabadon igazolható, legutóbb KV Oostende – Belgium), Rodenbücher István (Lombard Pápa)
Távozott/távozhat: Horváth Péter (Siófok, kölcsönbe), Varga Szabolcs (Heerenveen – Hollandia)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik