MTK: Garaminak védő kell, számol Rodenbücherrel

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.05. 09:29
Napok óta az MTK labdarúgócsapatával edz, és a Dunaszerdahely elleni felkészülési mérkőzésen pályára is lépett Rodenbücher István, aki a Lombard Pápától kerülhet vissza a fővárosi kék-fehérekhez. Az MTK-val bajnoki címet nyert Rodenbücher szerződtetését szorgalmazza Garami József szakmai igazgató.

„Szerettük volna Vaskó Tamást szerződtetni, ő végül a Puskás Akadémiát választotta, nekünk azonban kell egy belső védő – nyilatkozta Garami József a Nemzeti Sportnak – Jól ismerem Rodenbücher Istvánt, annak idejében nálam mutatkozott be az élvonalban, minden esély megvan arra, hogy ismét az MTK játékosa legyen.” Garami József a Nemzeti Sportnak – Jól ismerem Rodenbücher Istvánt, annak idejében nálam mutatkozott be az élvonalban, minden esély megvan arra, hogy ismét az MTK játékosa legyen.”

Garami a keddi mérkőzést követően jelezte: szüksége van a futballistára.

„A pápai vezetők jelezték, hogy a korábbi feltételekkel nem tudnak foglalkoztatni, és az sem titok, hogy a klub nekem is tartozik. Abban maradtunk, ha tudok, eligazolhatok, én pedig mondtam Garami Józsefnek, szívesen folytatnám a pályafutásomat az MTK-ban. Hétfőn már a csapattal edzettem, és abban maradtunk, csütörtökig eldől, hogyan tovább” – mondta Rodenbücher.

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10
Ezek is érdekelhetik