KTE: hamar letette névjegyét a Görögországba igazolt csatár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.07. 20:18
Fél év után elhagyta a labdarúgó NB I-ben szereplő KTE-Phoenix Mecanót, és a görög másodosztályban érdekelt Panahaikihoz igazolt a guineai csatár, Elhadj Ousmane Barry, művésznevén Pato, aki harmadik meccsén mesterhármast szerzett új csapatában.

A 22 esztendős támadó 2013 nyarán szerződött Kecskemétre – ahol a szezon végéig szóló szerződést írt alá –, de nem váltotta meg a világot, hiszen a bajnokságban tíz mérkőzésen csak egy gólt szerzett, míg a Ligakupában háromszor lépett pályára, és ugyancsak egyszer volt eredményes.

A KTE ezek után nem ragaszkodott Patóhoz, aki Görögország felé vette az irányt, és a másodosztályú Panahaikihoz igazolt, amelynek színeiben harmadik meccsén mesterhármassal tette le névjegyét a Fokikosz ellen 3–0-ra megnyert találkozón.

A kétszeres guineai válogatott támadó számára egyébként nem ismeretlen terep a görög futball, hiszen 2013 tavaszán a Kavalát erősítette.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KTE-PHOENIX MECANÓNÁL
Érkezők: Vukasin Polekszics (montenegrói, Debreceni VSC – kölcsönbe)

Távozott/távozhat: Antal Botond (Kaposvári Rákóczi), Borisz Bulajics (montenegrói, ?), Christian Ebala (kameruni, ?), Koszó Balázs (?), Mogyorósi József (FC Ajka),Sidoine Oussou (benini, Valerenga – Norvégia, kölcsönből vissza), Pato (guineai, Panahaiki – Görögország), Rajczi Péter (Mezőkövesd)

Kiszemeltek: Eisenberger Tamás (Bölcskei SE), Álex Quillo (spanyol, Hania – Görögország, próbajáték), Simon András (Győri ETO FC)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik