Kaposvár: a ghánairól lemondtak, mégis játszik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.11. 10:03
Gőzerővel készül a tavaszi szezonra a Kaposvári Rákóczi. A labdarúgó NB I-ben kiesés ellen küzdő csapat hétfőn a cseh élvonal utolsó helyén szerénykedő Bohemians Praha ellen lépett pályára, a 2–1-re megnyert meccsen nemcsak egy próbálkozó, hanem egy olyan futballista is pályára lépett, akivel kapcsolatban korábban azt közölte a klub, hogy nem számítanak rá a jövőben.

A kaposvári kerettel készül Aaron Addo Dankwah is, sőt elképzelhető, hogy a ghánai hátvéd a tavasszal is a Rákócziban futballozik, holott január elején a légiós is egyike volt annak a nyolc labdarúgónak, akire az új vezetőedző – néhány napos felmérést követően – nem számított.

Korábban Selymes Tibor jelezte, a törökországi edzőtáborba szinte teljes kerettel utazna, vagyis az afrikai futballista egyelőre maradhat a klubnál. Amint arról beszámoltunk, a cseh csapat elleni tegnapi tesztmérkőzés második félidejében pályára lépett a 21 esztendős Guy Roger Eschmann Bassono, aki legutóbb az izlandi Fylkirben futballozott, s a középpályás szabadon igazolható.

Korábban Selymes Tibor jelezte, a törökországi edzőtáborba szinte teljes kerettel utazna, vagyis az afrikai futballista egyelőre maradhat a klubnál. Amint arról beszámoltunk, a cseh csapat elleni tegnapi tesztmérkőzés második félidejében pályára lépett a 21 esztendős Guy Roger Eschmann Bassono, aki legutóbb az izlandi Fylkirben futballozott, s a középpályás szabadon igazolható.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAPOSVÁRI RÁKÓCZINÁL
Érkezők: Antal Botond (szabadon igazolható, legutóbb Kecskeméti TE), Lebbihi Badis (francia, SAS Épinal – Franciaország), Armand Ken Ella (kameruni, Karpati Lviv – Ukrajna, kölcsönbe), Dragos Firtulescu (román, UTA Arad – Románia), Andrei Florean (román, Sageata Navodari – Románia), Safet Jahic (szlovén, Zalaegerszegi TE FC), Pierre Emanuel „Pieter” Mbemba (belga-kongói, legutóbb Omonia Nicosia – Ciprus), Landry Mulemo (belga-kongói, Beitar Jerusalem – Izrael, szabadon igazolható)
Távozott/távozhat: Stjepan Babic (horvát, ?), Jánvári Gábor (Nyíregyháza Spartacus), Major Ádám (?), Adrian Markus (román, Gaz Metan Medias – Románia), Oláh Lóránt (Kozármisleny),Bojan Pavlovics (szerb, NK Istra – Horvátország), Iulian Petrache (román, ?), Posza Zsolt (Balatonlelle SE), Marko Ranilovic (szlovén, ?), Bojan Vrucina (horvát, Skendija – Macedónia), Waltner Róbert (Siófok FC), Zámbó Bence (FC Tatabánya)
Kiszemeltek: Issaga Diallo (francia, szabadon igazolható, legutóbb Servette FC – Svájc), Guy Roger Eschmann Bassono (svájci, szabadon igazolható, legutóbb Fylkir – Izland, próbajáték)

 

 

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28
Ezek is érdekelhetik