Videoton: 11-én kezdenek, a tehetség Dunaújvárosba mehet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.03. 07:22
Január 11-én kezdi meg a téli felkészülést a Videoton NB I-es labdarúgócsapata, a terveknek megfelelően az idén is lesz külföldi edzőtábor, ám az úti cél egyelőre ismeretlen. Ahogy azt sem tudni még, hogy az ifjú Zsótér Donát hol szerepel a tavasz során. Sajtóhírek szerint az NB II-es Dunaújváros szeretné kölcsönvenni a tehetséges középpályást, aki nem zárkózna el a lehetőségtől.

A Videoton labdarúgói január 11-én találkoznak először, ám addig egyéni edzéstervek alapján készül mindegyik játékos – írja a feol.hu. A székesfehérváriak az első napokban kötelező orvosi vizsgálatokon vesznek részt, ezt követően a külföldi edzőtábor felé veszik az irányt. Úgy tudni, idén Törökországba látogat a Vidi a felkészülés során, de nem kizárt, hogy ismét Spanyolországba utazik az NB I-es keret.

Szintén a Videotonnal kapcsolatos hír, hogy a tehetséges játékosnak titulált Zsótér Donátot szeretné kölcsönvenni a másodosztályú Dunaújváros PASE. A feol.hu információi szerint a 17 éves középpályás – aki a Videoton felnőttcsapatában eddig egy Magyar Kupa-meccsen kapott lehetőséget pályafutása során – szívesen igazolna kölcsönbe a dunaújvárosiakhoz.

Legfrissebb hírek

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
4 órája

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
11 órája

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
13 órája

A Viktoria Plzentől jött a Fradi első nyári szerzeménye

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:12

Kecskemét: a légiósok és a kölcsönjátékosok távoznak – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 12:22

Nem hosszabbít, hazatér a 20-szoros magyar válogatott támadó

Légiósok
Tegnap, 11:20

A Fradi két játékost is bejelenthet a napokban, brazil és paksi kiszemelt

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:34

A Puskás Akadémiától igazol az MTK – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 19:40
Ezek is érdekelhetik