PMFC: Senki nem mond semmit a játékosoknak - Márton

Vágólapra másolva!
2014.01.30. 09:53
A Pécsi MFC NB I-es labdarúgócsapata lejátszotta a negyedik téli felkészülési mérkőzését, és ezúttal is nyert. A pécsiek magabiztos játékkal 6–0-ra legyőzték a Komlói Bányászt. A meccset követően Márton Gábor értékelte a látottakat a pmfc.hu-nak, és a nyilatkozatából is ki lehet következtetni, hogy a klubnál egyre nagyobb a baj.

„Látszott a játékosokon, hogy nagyon kemény edzésen vannak túl, így fizikai fáradtság is volt a mieinknél – fogalmazott Márton Gábor. – Ugyanakkor azt is érezni lehetett, hogy az elmúlt napok történesei kissé megviselik őket. Róluk szól ez a dolog és most már elég volt. Nehezen emésztik meg a történéseket és legfőképpen kiszolgáltatottak ebben a helyzetben.”

„Senki nem mond nekik semmit, ezalatt olyan személyre gondolok, aki végleges információval tudna szolgálni. Ők is csak a híreket olvassák és ez most már a teljesítményükre is rányomja a bélyegét. Negyedik hete végezzük a felkészülést, ami elég nehéz, főleg, hogy sokszor fejben is rendben kell tartanunk a srácokat. Ennek ellenére amit megbeszéltünk és kértünk, azt igyekeztek megcsinálni, a törekvés most sem hiányzott. Szép gólokat szereztünk, úgyhogy a körülményekhez képest elégedettek vagyunk. Remek csapatunk van és minden tisztelet megilleti a játékosokat.” Márton Gábor. – Ugyanakkor azt is érezni lehetett, hogy az elmúlt napok történesei kissé megviselik őket. Róluk szól ez a dolog és most már elég volt. Nehezen emésztik meg a történéseket és legfőképpen kiszolgáltatottak ebben a helyzetben.”

„Senki nem mond nekik semmit, ezalatt olyan személyre gondolok, aki végleges információval tudna szolgálni. Ők is csak a híreket olvassák és ez most már a teljesítményükre is rányomja a bélyegét. Negyedik hete végezzük a felkészülést, ami elég nehéz, főleg, hogy sokszor fejben is rendben kell tartanunk a srácokat. Ennek ellenére amit megbeszéltünk és kértünk, azt igyekeztek megcsinálni, a törekvés most sem hiányzott. Szép gólokat szereztünk, úgyhogy a körülményekhez képest elégedettek vagyunk. Remek csapatunk van és minden tisztelet megilleti a játékosokat.”

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Hornyák Zsolt: Nálunk továbbra sem téma a bajnoki cím!

Labdarúgó NB I
2025.04.07. 08:27

Márton Gábor: Megint elmaradt egy tizenegyes, ám ehhez már hozzászoktunk…

Labdarúgó NB I
2025.03.30. 08:38

A várostól kért kölcsönt, hogy gond nélkül befejezhesse az idényt a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.03.29. 09:58

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57

Robbie Keane: A négy rúgott gól alighanem jót tesz az önbizalmunknak – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 09:32

Valdas Dambrauskas: Jelenleg nem vagyunk képesek ilyen erős védelmi fal ellen jól játszani

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 09:08
Ezek is érdekelhetik