NS: Torghelle Sándor példát mutatna; Pintér Attila és az első edzés - kedd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.06. 23:40
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk.

Szokványos idénykezdetnek indult, még akkor is, ha tudni lehetett, hogy a vezetők válogatott támadó leigazolását jelenthetik be. Aki arra számított, hogy a harmincegy esztendős, 42-szeres válogatott Torghelle Sándor ott lesz az MTK Budapest első idei edzésén, az nem csalódott, ugyanakkor nem igazán volt előszele annak a bejelentésnek, amit Domonyai László klubigazgató az öltözőben tett meg.Mi is volt az? És mit nyilatkozott az új igazolás, Torghelle Sándor?

• Pintér Attila első kapitányi munkanapja a pályán

Gyorssegély Pécsen

Limperger Zsolt kiugrása készen

Még nincs egyezség Kaposváron

Manchesteri pofonok

Antonio Conte magát fényezi

Kéziseink az Eb-re készülnek

Alba Volán: mint a szupermarketben...

Új edző a győri kosarasoknál

Pólóban tényleg mi vagyunk a császárok – az NS évértékelő sorozata

NFL és a vasaló...

Marosi Katalin: vége

Legfrissebb hírek

Győr: futballünnep után vereség; 75 éves lenne Sterbinszky Amália

E-újság
10 órája

Mint régen: újra rangadó az ETO–FTC; Hajtós Bertalan 60 és Varga Károly 70

E-újság
2025.09.27. 23:50

Robbie Keane: A szurkolótáborunk volt a tizenegyedik játékosunk!; Szoboszlai Dominik ezúttal a támadók között játszhat

E-újság
2025.09.26. 23:33

Emberhátrányban mentett pontot a Fradi; Akilov Pilip: A Jóisten hozott Magyarországra

E-újság
2025.09.25. 23:24

Varga Barnabás lehet az aduász; negyedszer Eb-résztvevő a magyar futsalválogatott

E-újság
2025.09.24. 23:55

Öt ok, amiért a Ferencváros most jobb, mint februárban; Hornyák Zsolt: Nem vagyok ideges

E-újság
2025.09.23. 23:54

A tokiói atlétikai vb nem múlta felül a budapestit; Marek Heinz az FTC–Plzenről

E-újság
2025.09.22. 23:35

Szalai Attila: Örményországot oda-vissza!; Klujber Katrin szerint a közönség 20-30% pluszt ad

E-újság
2025.09.21. 23:55
Ezek is érdekelhetik