Kaposvár: Selymes megjött; több távozó lesz, mint érkező

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.04. 19:25
Megérkezett Magyarországra Selymes Tibor, aki a labdarúgó NB I-ben sereghajtó Kaposvárnál Prukner Lászlót váltja a kispadon. Illés János, a Rákóczi FC elnöke elmondta, a téli szünetben több lesz a távozó, mint az érkező a csapatnál.

„Az edzőváltás az elmúlt hónapokban kialakult körülmények következménye – nyilatkozta Illés János elnök a Kaposvár hivatalos honlapjának. – Abban bízunk, hogy javul a csapat eredményessége, mert nem akarjuk feladni a bennmaradásért folytatott versenyt. A játékoskeretben is történnek változások, és úgy tűnik, többen fognak távozni, mint érkezni. Olyan minőségi labdarúgókat szeretnénk igazolni, akik segítenek a célok elérésében.”

Illés a lehetséges új befektetőkről nem kívánt beszélni.

A Nemzeti Sport információi szerint a bennmaradásért küzdő Kaposvár a télen többek között André Alvessel erősítheti meg sorait.

Legfrissebb hírek

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

Nyertek az ausztrálok, továbbra is az övék a hetven év után megkerült különleges trófea

Minden más foci
2025.09.09. 13:11

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14
Ezek is érdekelhetik