„Hazudik az FTC” - Gerson kiakadt a szerződésbontás miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.09. 09:04
null
Gerson szerződését felbontotta a Fradi (Fotó: Török Attila, archív)
Gerson nem vette jó néven, hogy a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros felbontotta a kölcsönszerződését. Mint ismert, Thomas Doll vezetőedző a bemutatkozó sajtótájékoztatóján a Nemzeti Sport Online kérdésére közölte, hogy megválnak a brazil légióstól.

 

 

A Ferencváros Thomas Doll sajtótájékoztatója után hivatalos közleményben is nyilvánosságra hozta, hogy Gerson szerződését felbontották. A klub tájékoztatása szerint a 22 esztendős védő – aki védekező középpályásként is bevethető – semmilyen indokot nem hozott fel arra vonatkozóan, miért nem jelent meg az első találkozón, így nem lehetett maradása.

A brazil futballistát igencsak felzaklatták a történtek, és a közösségi médiában ennek hangot is adott. Előbb saját Facebook-oldalán posztolt egy rövid bejegyzést, melyet a Ferencváros közleményének angol nyelvű átiratával kezdett, majd ő is kommentálta az „eseményt" egy zárójeles megjegyzéssel.

„Nem értem, mit gondolnak ezek az emberek. Azt mondták, fel akarják bontani a szerződésemet és most felrakják ezt a szöveget az internetre. Nem tudom, hogyan lehetnek ilyen rosszak az emberek" – írta Gerson a Facebookon, majd ugyanezt a posztot megosztotta követőivel az Instagramon is, ahol Leonardónak válaszolva hozzátette: „nagy hazugság”, majd nyomdafestéket nem tűrő szavakkal illette a klubot.

Később Gerson a fotómegosztó közösségi oldalon újabb képet tett közzé, amely egy Tóth Edit és Jeferson Alex (mindketten a klub alkalmazásában állnak) közti üzenetváltás lenyomata lehet. Ebben előbbi Nyíri Zoltán nevében szeretné közölni Gersonnal, hogy „a klub nem gördít akadályt a távozása elé".Gerson persze ezt sem hagyta kommentár nélkül: „Hogyan mehetnék vissza Budapestre, ha nem akarnak? És most ezt fel is teszik az internetre, hogy nem mentem edzésre. Úristen" – jegyezte meg a kép alatt a brazil labdarúgó.

A 22 éves játékos egyébként az osztrák Kapfenbergtől érkezett kölcsönbe a Ferencvároshoz. Gerson cikkünk megjelenése után nem sokkal mindkét képet eltávolította az Instagramról.

A legfrissebb hírek szerint Gersonra anyaegyesületénél, az osztrák másodosztályú Kapfenbergnél sem számítanak, így ismét kereshet magának új klubot.

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
3 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
7 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
23 órája

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
Tegnap, 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:15
Ezek is érdekelhetik