Győri ETO: újra az első keretnél a szlovák válogatott védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.13. 22:25
Visszakerült a labdarúgó NB I címvédője, a Győri ETO FC első keretéhez a szlovák válogatott védő, Marián Had. A klub hivatalos honlapja, az eto.hu azt írja, a labdarúgó megkapja a lehetőséget az új stábtól a bizonyításra.

Hétfőn két edzéssel folytatta felkészülését a Győri ETO FC labdarúgócsapata az új vezetőedző, Horváth Ferenc dirigálásával.

A győrieknél vannak még hiányzók – például a válogatott összetartásán résztvevő futballisták –, a salvadori Rafael Burgos viszont már ott lehetett a tréningen.

Ott volt Marián Had is, aki újra az első kerethez tartozik, miután az új szakmai stábtól kapott egy lehetőséget arra, hogy bizonyítsa, lehet rá számítani. A balhátvédként és középhátvédként is bevethető szlovák válogatott játékos tavaly nagyszerűen mutatkozott be, de aztán előbb kiszorult a csapatból, majd a kecskeméti vereség után már nem is kapott lehetőséget – csak az NB III-ban.

Lázok János viszont már nem tréningezett a győri társakkal. Ahogy arról délután beszámoltunk, a támadó a két klub megállapodása értelmében már Pakson edz, és minden bizonnyal vissza is tér korábbi csapatához.

Legfrissebb hírek

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
13 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
16 órája

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57

Huszti Fehérváron edz, de külföldi ajánlatra vár

Labdarúgó NB I
2025.09.15. 10:35

A magyar csatár nagyon boldog – Izraelbe szerződött

Légiósok
2025.09.15. 08:24

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05
Ezek is érdekelhetik