ETO: Kiss Máté az NB III miatt nem szerződhet az MTK-ba

Vágólapra másolva!
2014.01.17. 06:56
Kiss Máté ősszel a Győri ETO kölcsönjátékosaként Mezőkövesden szerepelt. A labdarúgó teljesítményére más csapatnál is felfigyeltek, de hiába, ebben a szezonban harmadik klubba már nem igazolhat.

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Győri ETO kölcsönjátékosaként ősszel Mezőkövesden szereplő Kiss Mátét szívesen látná soraiban az MTK is. A 22 éves védekező középpályás azonban a tavaszi szezonban már csak a Győrnél vagy a Mezőkövesdnél játszhat, harmadik klubban nem, mert mindkét együttesben pályára lépett már tétmeccsen ebben az idényben.

Az ETO-nál a győriek NB III-as csapatában játszott egyetlen meccset még augusztusban, a Körmenden 3–1-re megnyert találkozón gólt is szerzett. Ezt követően került Mezőkövesdre, ahol többek között 11 bajnokin lépett pályára az NB I-ben. Vagyis már két különböző csapatban játszott ebben a szezonban, a szabályok értelmében harmadikban nem teheti ezt meg, vagyis nem igazolhat az MTK-hoz.

Kérdés, hogy mi lesz vele, egyelőre Győrben készül, ha Horváth Ferenc vezetőedző nem számol vele, akkor vagy visszakerül az NB III-as kerethez, amit aligha szeretne, vagy tavasszal is kölcsönadják Mezőkövesdre.

Kiss hasonlóan járt, mint Pölöskey Péter, aki a Szuperkupában játszott a Debrecenben, ezért hiába akart volna elszerződni az őszi kölcsönjátéka után Pécsről, egy harmadik klubban már nem szerepelhet.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők:Kiss Máté (Mezőkövesd – lejárt a kölcsönadási szerződése), Linas Pilibaitis (litván, Mezőkövesd – lejárt a kölcsönadási szerződése)
Távozott/távozhat:Rafael Burgos (salvadori, ?), Dudás Ádám (Debreceni VSC?), Lázok János (Paksi FC – kölcsönből vissza), Tarmo Kink (észt, Varese – Olaszország, kölcsönből vissza), Onisor-Mihai Nicorec (román, ?), Lazar Sztanisics (szerb, ?), Szasa Sztevanovics (szerb, visszavonul), Tokody Tibor (visszavonul)
Kiszemeltek: Fiola Attila (MVM Paks), Gyurcsó Ádám (Videoton)
Legfrissebb hírek

Kezdődik a másodosztályba jutásért kiírt osztályozó

Labdarúgó NB II
51 perce

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 14:48

ZTE: Végh Gábor kivásárolta szerződéséből a Puskás AFC középpályását

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 13:57

ZTE: Dénes Csanád Vilmos szeretné kipróbálni magát külföldön

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 11:29

A Fradi válogatott játékosát félmillió eurós fizetéssel csábítják – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 14:53

Légiósok: hazatérhet a 23 éves szélső – „a fél NB I szerződtetné”

Légiósok
2025.05.29. 12:19

A Ferencváros és az MTK nyitotta meg a nyári átigazolások sorát – körkép

Labdarúgó NB I
2025.05.29. 11:22

Paks: Osváth és Szabó Bálint távozásáról nincs szó; 18 gólos kiszemelt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:34
Ezek is érdekelhetik