DVTK: Tisza Tibor egyre közelebb a Debrecenhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.13. 21:23
A Nemzeti Sport Online már korábban jelezte, hogy a DVSC-Teva is a Diósgyőrből távozó Tisza Tibor kérői között van, és legfrissebb értesüléseink szerint jelenleg arra van a legnagyobb esély, hogy a csatár Debrecenbe szerződik.

Múlt héten arról írtunk, hogy Tisza Tibor kapcsolatba került a Videoton, Debrecen, Győri ETO trióval, de élénken érdeklődik a Diósgyőrből távozó 29 éves játékos iránt az újonc Mezőkövesd is. A kövesdiek vezetőedzője, Véber György is megerősítette, ajánlatot tettek a korábbi újpesti labdarúgónak, és a válaszára várnak.

Úgy tudjuk, Tisza már döntött, a bennmaradás helyett a bajnoki címért harcolna, méghozzá szülővárosa, a Debrecen színeiben. (Tisza korábban még sosem volt magyar bajnok, egykori csapatával, az Újpesttel „csak" ezüstéremig jutott). Az egyeztetések már folynak a felek között, hiszen a csatárt még élő szerződés köti a DVTK-hoz. A Nemzeti Sport Online értesülései szerint közel az egyezség, így Tisza akár már ezen a héten csatlakozhat is a listavezető, a téli felkészülést ma kezdő DVSC-hez.

Mint ismeretes, Tisza még az őszi szezon végén került nézeteltérésbe az őt bíráló vezetőedzővel, Tomiszlav Sziviccsel, és már akkor nyilvánvalóvá vált, a tavaszi szezont már nem Diósgyőrben kezdi meg.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-TEVÁNÁL
Érkezők: Pölöskey Péter (Pécsi MFC – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Slimane Bouadla (francia, Nyíregyháza Spartacus?), Vukasin Polekszics (montenegrói, Kecskeméti TE – kölcsönbe), Pölöskey Péter (Vasas?), Rezes László (Nyíregyháza Spartacus – kölcsönbe?), Alekszandar Trninics (szerb, ?)
Kiszemeltek: Berki István (Csákvár), Dudás Ádám (Győri ETO FC), Kovács Ádám (szabadon igazolható, legutóbb Nyíregyháza Spartacus), Tisza Tibor (DVTK)

 

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
3 órája

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
7 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
16 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
23 órája

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:33

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 13:00

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
Tegnap, 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39
Ezek is érdekelhetik