DVSC: delegáció utazik a Barcelonához, a cél a csereprogram

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.01.29. 17:41
A Debreceni Labdarúgó Akadémia (DLA) küldöttsége csütörtökön Barcelonába utazik elsősorban az FC Barcelona utánpótlásképzését tanulmányozni.

A DLA tulajdonosainak – debreceni önkormányzat, DVSC, Debreceni Egyetem (DE) – vezetőiből álló delegáció vasárnapig ismerkedik a katalán klub létesítményeivel és szakmai működésével - mondta el Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere szerdán sajtótájékoztatón a DLA pallagi edzőcentrumában.

Kósa Lajost a látogatáson fogadja majd Barcelona polgármestere, illetve Bács Zoltán, a DE gazdasági főigazgatója is találkozik a katalán város egyetemén működő orvosi kar dékánjával, akivel a sportorvosi képzések lehetőségéről fognak tárgyalni.

A kiutazással – amelyet a DLA pályázaton nyert pénzből finanszíroz – viszonozzák az FC Barcelona vezetőségének 2012. szeptemberi debreceni látogatását.

Kósa Lajos kiemelte: akkor a katalánok még csak látványterveket tekinthettek meg, mára azonban a pallagi edzőcentrum elkészült és májusban nyit a Nagyerdei Stadion is, vagyis immár világszínvonalú infrastruktúrát tudhat magáénak Debrecen.

A mostani látogatás távlati céljai közt említette az edzőképzésben és az utánpótlás akadémiák játékosai közt kialakítandó csereprogramokat, képzéseken való részvételt.

A DLA-t alkalmassá szeretnék tenni arra, hogy az európai főtrendeket elérje az utánpótlásképzésben - fűzte hozzá. Kósa Lajos a barcelonai városvezetéssel folytatandó tárgyalásáról elmondta: a futball lesz az alap, a kiindulópont, amelyre építve szorosabb – akár testvérvárosi – kapcsolatot szeretnének kialakítani.

Herczeg András, a DLA igazgatója kiemelte: a világon az egyik legjobban felépített játékosképzés folyik az FC Barcelonánál. Új stílust, új filozófiát hozhat Debrecenbe egy rendszeres kapcsolat a katalán klubbal.

Szima Gábor, a DVSC klubelnöke jelezte: a következő lépés az lehet, hogy hét-nyolc debreceni edző 10-15 napos tanulmányúton vegyen részt a katalánoknál, ezt a látogatáson is fel fogják vetni. A sajtótájékoztatón kitértek az új Nagyerdei Stadionra is, amelyben február végén elkezdik a székek szerelését. Február 3-án veszi kezdetét a bérletek árusítása a tavaszi szezonra, az új stadionban pedig a jelenlegi mintegy kétezer bérletesnek elővásárlási joga lesz - mondta Szima Gábor. A klubelnök a folyamatos és sikeres nemzetközi szerepléshez szükségesnek tartja a jelenleg hárommillió eurós költségvetés közelítését a jelenlegi magyar élmezőnyéhez, ami nyolc-tízmillió eurót jelent.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
Tegnap, 8:36

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Szerződéshosszabbítást ért a bennmaradás Nestor El Maestrónak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 19:28

DVSC: a bennmaradással a Five Eleven többségi tulajdonos is lehet, a napokban születik döntés – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 16:18

Tímár Krisztián: A Fehérvár nem másodosztályú csapat!

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 21:43

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Balhé a Fehérvár és a DVSC csatáján, ketten piros lapot kaptak – videó

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 19:32
Ezek is érdekelhetik