Vidi: a légiós bemutatkozott a pénztárosnak, nem kellett volna

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.25. 19:59
A brazil Nildo Petrolina a nyáron érkezett a Videoton labdarúgócsapatához, így nem meglepő, hogy a magyar nyelvet eddig még alapjaiban sem sajátította el. Ez vicces esetekhez is vezet esetében, többek között erről is beszélt egy hazájában adott interjúban.

A téli szünetet kihasználva Nildo Petrolina hazalátogatott szeretteihez Brazíliába, ott mesélt magyarországi élményeiről. Elmondta, hogy az NB I-hez már sikerült alkalmazkodnia, a nyelvünkkel viszont még igencsak hadilábon áll, így az öltözőben a Videoton többi, portugál anyanyelvű játékosának segítségével tud csak kommunikálni.

„Nemrég a feleségemmel bevásárolni mentünk egy szupermarketbe, és miután fizettem, a pénztáros azt mondta, hogy »Köszönöm«. Én erre azt feleltem, hogy »Nildónak hívnak«. Magyarországon ilyenkor csak egy köszönömöt kell mondani, de én ezt nem tudtam" – mesélte el fantasztikus bolti kalandját a 27 éves középpályás.

A nyelvi nehézségek mellett a hideg és a honvágy okozza a legnagyobb nehézséget Nildónak, bár utóbbit már jobban viseli, mint amikor Európába, Portugáliába igazolt.

„Júliusban érkeztem, de novemberben már olyan nagy honvágyam volt, hogy mondtam a feleségemnek, pakoljon. Ő azonban emlékeztetett rá, hogy itt mennyit kerestünk, milyen nehézségeink voltak, ő tartott Portugáliában."

A középpálya szélén és közepén is bevethető játékos végső célja, hogy visszatérhessen Brazíliába, mégpedig az élvonalba.

„Haza akarok térni, mivel otthon még nem mutattam meg, mit tudok. Itt, Európában már kivívtam a tiszteletet, de a hazámban szinte senki sem ismer."

Közelebbi terveiről ezt mondta: „Remélem, kétezer-tizennégyben bajnokok leszünk a Videotonnal, majd szerepelhetünk a Bajnokok Ligájában, ugyanis ez a klub célja."

Legfrissebb hírek

A Kozármisleny hazai pályán, míg a Videoton idegenben maradt nyeretlen

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 18:52

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Kiütéses győzelmet aratott a Videoton, Varga Roland duplázott

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Több hazai és nemzetközi érdeklődő is van a Videoton iránt

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 10:25

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16
Ezek is érdekelhetik