Tíz emberrel mentett pontot az Újpest a PAFC ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.07. 13:55
null
Az Újpestnek kétgólos hátrányból kellett visszaküzdenie magát (Fotó: Fuszek Gábor)
A labdarúgó NB I 17. fordulójában az Újpest hazai pályán 3–3-as döntetlent játszott a Puskás Akadémia FC-vel. A vendégek már 3–1-re is vezettek, sőt, a 87. perctől emberelőnyben játszottak, de a házigazda így is megmentett egy pontot.

Az első negyedórában a Puskás Akadémia előtt adódtak nagyobb helyzetek, de gólt nem tudtak szerezni. Ezt követően az Újpest fokozatosan átvette a mérkőzés irányítását, de a hazaiak sem tudtak veszélyesek lenni az ellenfél kapujára.

A 31. percben aztán váratlanul megtört a jég, és gól született. Dusan Vasziljevics adta hátra a csapattárásnak röviden a labdát, amire Margitics Andor csapott le, aki kapura tört, majd 15 méterről a bal alsó sarokba lőtt, Balajcza Szabolcs csak beleérni tudott a labdába. 0–1

Természetesen a gólt követően az Újpest mindent megtett az egyenlítés érdekében, Kabát Páter még a kapufát is szétlőtte egy alkalommal, de végül nem sikerült a lila-fehéreknek eredményesnek lenniük az első játékrészben.

A második félidőt az Újpest kezdte energikusabban, de az első 45 perchez hasonlóan nem tudott komolyabb ziccereket kidolgozni, a Puskás AFC pedig az előny birtokában teljesen átadta a területet az ellenfelének, és arra várt, hogy labdaszerzést követően vezethessen egy-két kontrát.

Ami viszont ezután következett, arra talán senki sem számított, fél óra alatt öt gől szóületett, és még egy kiállítás is színesítette a mérkőzést. A sort Lázár Bence nyitotta meg a 60. percben, aki egy lecsorgó labdát vágott közelről a kapuba. 1–1

Három perccel később viszont jött a vendégek válasza, Czvitkovics Péter jobb oldali beadását követően Szekeres Adrián használta ki Litauszki Róbert hibáját, majd négy méterről a jobb felső sarokba bombázott. 1–2

Litauszki újabb három perc elteltével egy büntetőt is összehozott a felcsútiaknak, a büntetőt Lencse László értékesítette magabiztosan. 1–3

A 79. percben visszajött a remény a fővárosiak számára, Balogh Balázs szabadrúgását követően Litauszki javította korábbi hibáit, és Pierre-Yves Ngawa csúsztatott labdáját juttatta közelről Lubos Hajdúch kapujába. 2–3

A 87. percben úgy tűnt, hogy végleg el fog dőlni a három pont sorsa, mert Asmir Suljic összeszedte második sárga lapját is. Azonban a 88. percben jött az egyenlítés, Bavon Tshibuabua jobb oldali centerezését vágta négy méterről a keresztléc alá Simon Krisztián, ennél a szituációnál Margitics borzalmasan helyezkedett. 3–3

Így nem tört meg az Újpest veretlenségi szériája, sőt, ha a 94. percben Lázár fejese nem a kapufán csattan (ami már a harmadik kapufája volt a hazaiaknak...), akkor a győzelem is meglehetett volna a hazaiaknak.

EDZŐI NYILATKOZATOK
„Egy pontot elvittünk. Szerintem nagyon jó meccset játszottunk az Újpest otthonában. Ez a találkozó keretbe is foglalta az egész szezonunkat, hiszen amikor hibáztunk, azt kihasználták az ellenfeleink, így volt ez ma is. Három egynél komoly gólszerzési lehetőségeink voltak, megnyerhettük volna a meccset, de ezek kimaradtak, és ezt megbüntette az Újpest. Igyekeztünk futballozni, de nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket, és nagyon bosszantó hibákat követtünk el. Nem először jártunk így, az MTK és a Debrecen ellen is hasonló helyzetben kaptunk gólt" – nyilatkozta Benczés Miklós az M1 kamerája előtt.

„Nehéz meccsre számítottunk, és ez be is igazolódott. Két hét alatt az ötödik találkozónkat játszottuk. Örülök az egy pontnak, de egy kicsit csalódott vagyok, mivel újabb győzelemmel szerettük volna zárni a jó sorozatunkat és az évet. A végén tíz emberrel megmutattuk, mire vagyunk képesek. Még sok munka vár ránk, de örülök, hogy nem veszítettük el a mérkőzést" – mondta Nebojsa Vignjevics a meccs után.

LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ
Újpest FC–Puskás Akadémia FC 3–3
(Lázár B. 60., Litauszki 79., Simon K. 88., ill. Margitics 31., Szekeres A. 62., Lencse 67. – 11-esből)

LABDARÚGÓ NB I, 17. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
December 6., péntek
19.00
Mezőkövesd–Debreceni VSC-Teva 2–2Vad II István
December 7., szombat
14.00

Újpest FC–Puskás Akadémia FC 3–3

Solymosi Péter
16.00
KTE-Phoenix Mecano–Kaposvári Rákóczi 2–1 Becséri Dániel
16.00
Pécsi MFC–MVM Paks 1–1Kassai Viktor
18.00
MTK Budapest–Diósgyőri VTK 2–2 Bognár Tamás
20.00
Lombard Pápa–Budapest Honvéd 1–0Erdős József
December 8., vasárnap
16.30
Videoton FC–Ferencváros (M1)Andó-Szabó Sándor
18.30
Győri ETO FC–Szombathelyi Haladás (Sport2) Iványi Zoltán
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. DVSC-Teva 17 11 4 2 41–19 +22 37
2. Videoton FC 16 10 3 3 31–12 +19 33
3. Diósgyőri VTK 17 7 7 3 29–21 +8 28
4. Haladás 16 7 6 3 26–19 +7 27
5. Győri ETO 16 7 6 3 25–18 +7 27
6. Pécsi MFC 17 7 4 6 27–27 0 25
7. Ferencváros 16 7 3 6 24–24 0 24
8. Lombard Pápa FC 17 7 2 8 21–24 –3 23
9. Budapest Honvéd 17 6 5 6 23–21 +2 23
10. Újpest FC 17 5 6 6 30–31 –1 21
11. Kecskeméti TE 17 5 6 6 24–31 –7 21
12. Mezőkövesd 17 5 3 9 21–31 –10 18
13. MVM Paks 17 4 5 8 21–29 –8 17
14. Puskás Akadémia FC 17 4 5 8 21–32 –11 17
15. MTK Budapest 17 3 6 8 18–21 –3 15
16. Kaposvári Rákóczi 17 2 3 12 15–37 –22 9

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik