MTK: A Swansea-nél elégedettek voltak velem - Baki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.17. 07:48
Amint arról korábban beszámoltunk: egyhetes próbajátékon vett részt az angol Premier League-ben szereplő Swansea City U21-es csapatánál az MTK labdarúgója, Baki Ákos. A 19 éves hátvéd a Nemzeti Sportnak beszámolt a személyes élményeiről, tapasztalatáról.

„A Diósgyőr elleni találkozót végigjátszottam, aztán másnap már indultam is – kezdte Baki Ákos. – Mit ne mondjak, meglehetősen fárasztó volt! Végig az U21-es csapattal készültem, illetve egy alkalommal, amikor meccsük volt, az U18-as együttessel edzettem. Elképesztően kemény hét van a hátam mögött. Azt talán mondanom sem kell, hogy a körülmények mennyire különböznek az itthoniaktól, a Swansea-nek például két edzőközpontja is van. De a játékosok mentalitása is egészen más. Ott mindenki futballista akar lenni, s ez érződik is. Mindenki beszél, kommunikál a pályán, de senki sem szid senkit, ha elront valamit, hanem inkább biztatja a másikat. A sebesség is teljesen más, nemcsak fizikailag, hanem gondolkodásban is sokkal gyorsabbak a játékosok. Ráadásul mindenki kedves volt, az első edzéstől kezdve csapattagként kezelt mindenki. Egyszóval remekül éreztem magam. Azzal köszöntünk el egymástól, hogy elégedettek velem, s remélik, hamarosan újra találkozunk. Ebben én is bízom.”Baki Ákos. – Mit ne mondjak, meglehetősen fárasztó volt! Végig az U21-es csapattal készültem, illetve egy alkalommal, amikor meccsük volt, az U18-as együttessel edzettem. Elképesztően kemény hét van a hátam mögött. Azt talán mondanom sem kell, hogy a körülmények mennyire különböznek az itthoniaktól, a Swansea-nek például két edzőközpontja is van. De a játékosok mentalitása is egészen más. Ott mindenki futballista akar lenni, s ez érződik is. Mindenki beszél, kommunikál a pályán, de senki sem szid senkit, ha elront valamit, hanem inkább biztatja a másikat. A sebesség is teljesen más, nemcsak fizikailag, hanem gondolkodásban is sokkal gyorsabbak a játékosok. Ráadásul mindenki kedves volt, az első edzéstől kezdve csapattagként kezelt mindenki. Egyszóval remekül éreztem magam. Azzal köszöntünk el egymástól, hogy elégedettek velem, s remélik, hamarosan újra találkozunk. Ebben én is bízom.”

Amint arról tegnap beszámoltunk, a játékos menedzsmentje most arra vár, hogy a Swansea ajánlatot tegyen az MTK-nak.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők:
Távozott/távozhat: Baki Ákos (Swansea ?)
Kiszemeltek: Kenesei Krisztián (Lombard Pápa), Lázok János (Győri ETO), Torghelle Sándor (szabadon igazolható, legutóbb Videoton), Tököli Attila (Paks)

 

Legfrissebb hírek

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
12 perce

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
3 órája

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
19 órája

Kölcsönvették, megvették, elengedték – távozik a Videoton válogatott védője

Labdarúgó NB II
21 órája

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
22 órája

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
Tegnap, 11:12

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:15
Ezek is érdekelhetik