KTE: Két gól az NB I-ben még nem a világ - Gréczi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.06. 08:51
Gréczi Gábor, a labdarúgó NB I-ben szereplő Kecskeméti TE támadója csapata honlapján elmondta, tudja, hogy a két NB I-es gólja ellenére sem szabad elbíznia magát.

„Rengetegen gratuláltak, akár személyesen, akár más formában. Nem tagadom, nagyon jó érzéssel tölt ez el. Főleg azért, mert nemrég még az U19-ben, majd NB III-ban és U21-ben játszottam, most pedig itt vagyok NB I-ben. Nyugodtan mondhatom, sosem voltam egy olyan srác, aki elszállt volna magától. Tisztában vagyok azzal, hogy hol a helyem. Két gól az NB I-ben még nem a világ, tudom milyen sokat kell még dolgoznom és bizonyítanom ahhoz, hogy elérjem a céljaimat" – mondta a Puskás Akadémia és a Budapest Honvéd ellen is betaláló Gréczi Gábor a kecskemetite.hu-nak.Gréczi Gábor a kecskemetite.hu-nak.

A tabella 11. helyén álló kecskemétiek a bajnokság 17. fordulójában, szombaton 16 órakor a sereghajtó Kaposvári Rákóczi ellen lépnek pályára.

„Nyerni akarunk, ez nem lehet kérdés. Nem szabad a tabellából kiindulni, hiszen a Kaposvár is egyre inkább összeáll így a szezon végére. Nekik létfontosságú lehet ez a meccs a tavaszuk szempontjából, de igaz ez ránk is. Egy győzelemmel némileg nyugodtabban mehetnénk a téli szünetre" – tette hozzá Gréczi.

Legfrissebb hírek

Szeptember közepén folytatják a Kecskemét–Honvéd NB II-es mérkőzést

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 17:26

Parádézott a Vasas Mislenyben, félbeszakadt a Honvéd meccse, a Mezőkövesd ugrott az élre – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 20:55

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Tímár Krisztián a KTE vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.27. 19:40

Gera Zoltán távozik Kecskemétről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 15:36

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Kecskemét ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:24

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2025.08.22. 18:19
Ezek is érdekelhetik