FTC: „Akeem Isten kezébe került” - írják a trinidadiak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.29. 21:29
A Trinidad és Tobagó-i Wired868.com hírportál belső információkra – de az informátort nem megnevezve – hivatkozva azt írja, hogy a súlyos agyvérzése után válságos állapotban fekvő Akeem Adams kómába esett, „Isten kezébe került."

„Úgy tűnik, csak a csoda mentheti meg. Szörnyű hír ez” – mondta a Wired868.com informátora, hozzátéve: úgy tudja, már „az orvostudomány is tehetetlen". A családtagok azt mondták a portálnak, most már csak imádkozni lehet Adamsért.

Az FTC hivatalos honlapján fogja tájékoztatni a közvéleményt a fejleményekről, konzultálva a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika kezelőorvosaival. A Wired868.com hírének valóságtartalmát megerősíti, hogy a trinidadi portál ezt a klub hivatalos közleményével egy időben, ám annak felhasználása nélkül közölte – informátoruk jelezte, hogy inkognitóban kíván maradni, amíg a klub nem ad bővebb és hivatalos tájékoztatást.

 

Legfrissebb hírek

Jövő kedden fogadja a Qarabagot a Ferencváros

Bajnokok Ligája
3 órája

„A spanyol játékvezető fejszéje lesújtott Magyarországon” – bolgár lapszemle

Bajnokok Ligája
6 órája

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
7 órája

Ötvös Bence: Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem

Bajnokok Ligája
15 órája

Ezekkel a gólokkal verte meg a Ferencváros a Ludogorecet a visszavágón

Bajnokok Ligája
16 órája

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
18 órája

A Ludogorec nem szeretne tizenegyespárbajt

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:10

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35
Ezek is érdekelhetik