FTC: a kivitelező bízik a stadion korábbi átadásában

Vágólapra másolva!
2013.12.12. 19:45
A tervezettnél minden bizonnyal előbb lesz kész a Ferencváros labdarúgócsapatának új stadionja, ahol klubkártyás fizetőrendszer is lesz, és évi 3 koncertet, 100-140 rendezvényt szerveznének. Mindezt Scheer Sándor és Szekeres Tamás árulta el a Sport Tv Mai helyzet című műsorában.

Scheer Sándor, a stadiont építő Market Zrt. vezérigazgatója elmondta, az építkezéssel tartják az ütemtervet, a látványos feladatokkal lassan végeznek. „A stadion végső szerkezeti elemei idén a helyükre kerülnek, jövőre már nem kell több acélszerkezeti elemet a helyére tenni, tehát a teljes kontúrja megvalósul a stadionnak. Jövő évre a homlokzat építése marad – árulta el Scheer, aki szerint az alapos előkészületnek és a kellő létszámú munkaerőnek köszönhető, hogy jól haladnak. – Gondos felkészüléssel borítékolható ez a tempó. Akkor van gond, ha valaki nincs tisztában azzal, mekkora feladatot vállalt, de ez nem jellemző ránk.”Scheer Sándor, a stadiont építő Market Zrt. vezérigazgatója elmondta, az építkezéssel tartják az ütemtervet, a látványos feladatokkal lassan végeznek. „A stadion végső szerkezeti elemei idén a helyükre kerülnek, jövőre már nem kell több acélszerkezeti elemet a helyére tenni, tehát a teljes kontúrja megvalósul a stadionnak. Jövő évre a homlokzat építése marad – árulta el Scheer, aki szerint az alapos előkészületnek és a kellő létszámú munkaerőnek köszönhető, hogy jól haladnak. – Gondos felkészüléssel borítékolható ez a tempó. Akkor van gond, ha valaki nincs tisztában azzal, mekkora feladatot vállalt, de ez nem jellemző ránk.”

A játéktér kialakítása is jövőre lesz aktuális. Ez annyira nem látványos a szurkolók számára, de a mérkőzések szempontjából nagyon fontos feladat. „Kiváló minőségű földet keverünk össze homokkal, és ebbe polipropilén szál kerül. Amikor ezt a talajt elterítik, ebbe ültetik be a speciálisan erre a célra, ide az Üllői útra kitenyésztett füvet. Ez kapaszkodik ezekbe a polipropilén szálakba, és ettől a pálya stabil lesz, tartós és jól használható játékterű” – mondta el az építész.

Az eredeti tervek szerint augusztus második felében lett volna a száz százalékban elkészült létesítmény műszaki átadása, de a kivitelező cég képviselője optimista, szeretnének előbb végezni. „Most már biztosan kijelenthetem, hogy a szerződött határidőnket tartjuk, és azon dolgozunk, hogy előbb tudjuk átadni a stadiont. Ennek a mértékét még nem merném megtippelni, de minden bizonnyal fogunk tudni rövidíteni a határidőn” – vázolta Scheer Sándor a Sport TV Mai helyzet című műsorában.

A kész stadionban zajló programokról Szekeres Tamás, az FTC fejlesztési igazgatója beszélt.

„Futballstadion lesz, játéktéren alapvetően futballmérkőzések lesznek. Emellett koncerteket tudunk majd tartani. Nem nagy számban, de lesz olyan időszaka az évnek, amikor három koncertet tudunk rendezni körülbelül, mi ezzel kalkulálunk. A főépület, a VIP-épület számításaink szerint száz-száznegyven esemény megrendezésére lesz alkalmas. Ezen már időben el kell kezdeni dolgozni, és most azon vagyunk, hogy ezt előkészítsük – mondta el arról, pontosan mennyi és milyen rendezvény lesz majd az Üllői úton. Be szeretnének majd vezetni egy többfunkciós szurkolói kártyát is, a fogyasztás után elkölthető pontokkal. – Ennek a kártyának az lesz egy nagyon fontos jellemzője, hogy egy úgynevezett cashless, pénz nélküli fizetőeszköz lesz.”

A Ferencvárosnál nem csak a stadionépítésen dolgoznak. „Az utánpótlásközpont fejlesztése is zajlik, annak most a jogi hátterét kell először megteremteni. Szeretnénk, ha a kettő együtt szimbiózisban működne, és együtt lenne egy nagy előrelépés a Ferencváros életében” – ismertette egyéb terveiket is Szekeres.

Legfrissebb hírek

Női NB I: idegenben verte meg az ETO a Puskás Akadémiát, zöld-fehér derbi a döntőben

Labdarúgó NB I
5 órája

Ferencváros: Romao már a műtéten is túl van – a brazil játékos a közösségi oldalán üzent

Labdarúgó NB I
11 órája

„Ezt nem lehet jól viselni”– véli a Fradinak gólt lövő paksi játékos a mellőzöttségéről

Labdarúgó NB I
16 órája

Bognár György: Egy bíróval volt jobb a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 0:16

Volt egy kis kavarás… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.10. 23:10

A piros lap okozta sokkból még felállt a Paks, de a hajrában kicsikarta a győzelmet a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.05.10. 21:35

Egy győzelemre került az aranyéremtől az FTC a női vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.05.10. 14:25

Csányi Sándor bízik benne, hogy két idényen belül minden NB I-es csapat, így még a Fradi is be tudja tartani az „ötmagyaros” szabályt

Magyar válogatott
2025.05.09. 16:17
Ezek is érdekelhetik