FTC: a Dortmund korábbi trénere is az edzőjelöltek között

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.12.09. 08:14
null
Thomas Doll, a Hamburg és a Borussia Dortmund korábbi trénere a Ferencváros egyik edzőjelöltje (Fotó: Action Images, archív)
A helyszínen tekintette meg a labdarúgó NB I 17. fordulójában rendezett Videoton–Ferencváros (2–3) mérkőzést Thomas Doll, a Hamburg és a Borussia Dortmund egykori vezetőedzője, aki a Blikk értesülései szerint Trond Sollied mellett a másik nagy esélyes a zöld-fehérek megüresedő vezetőedzői posztjára.

 

Az biztos, hogy a klubvezetők maximum 250 ezer eurós (75 millió forintos) éves fizetést tudnak garantálni az új trénernek. A Blikk szerint ez az összeg kevesebb mint a fele, amit Sollied korábban keresett. Igaz, nem csak a pénzen bukhat el az üzlet. A hazájában a Rosenborggal, a belga Bruges-zsel és a görög Olympiakosszal is bajnokságot nyerő, az utóbbi két klubbal, valamint a norvég Bodö/Glimttel és a holland Heerenveennel a kupát is elhódító, elismert mesternek korábban gondjai voltak az alkohollal.

A játékosként a német Hamburgban, az Eintracht Frankfurtban és az olasz Lazióban is megforduló Dollnak viszont nincsenek még olyan veretes eredményei edzőként, mint „riválisának”. Megnyerte ugyan az Intertotó-kupát és a Bundesligában harmadik lett a Hamburggal, de nagyobb siker nélkül irányította a Borussia Dortmundot, a török Genclerbirligit és a szaúd-arábiai al-Hilalt, ahonnan 2012 januárjában távozott, azóta nincs csapata.

Mint beszámoltunk róla, Orosz Pál, a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető FTC Zrt. vezérigazgatója leszögezte, hogy mindenképpen külföldi edzőt szeretnének szerződtetni.

Sollieden és Dollon kívül is akadt olyan szakember, aki Magyaror­szágon tárgyalt a Ferencváros vezetőivel. Mégpedig az osztrák Peter Pacult, aki labdarúgóként bajnokságot és kupát is nyert, volt ­gólkirály, és játékos-pályafutása után dolgozott az osztrák Rapid Wiennél, a ­német 1860 Münchennél, az RB Leipzignél, jelenleg pedig a Dynamo Dresden alkalmazottja. Az 54 esztendős szakember a hírek szerint az anyagi kérdésekben megegyezett a zöld-fehérekkel, de csak akkor érkezhet, ha a norvég és a német tréner nemet mond a Fradinak.

Ricardo Monizzal december elsején bontott szerződést a Ferencváros, az Újpest elleni kupamérkőzésen és a Videoton elleni bajnokin megbízott vezetőedzőként Máté Csaba irányította a zöld-fehéreket.

Legfrissebb hírek

Amióta itt vagyok, azóta ez volt a legjobb meccsem – Ötvös Bence

Bajnokok Ligája
54 perce

Ezekkel a gólokkal verte meg a Ferencváros a Ludogorecet a visszavágón

Bajnokok Ligája
1 órája

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
4 órája

A Ludogorec nem szeretne tizenegyespárbajt

Bajnokok Ligája
17 órája

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35

Robbie Keane a BL-visszavágó előtt: A kapu előtt harapósabbnak kell lennünk!

Bajnokok Ligája
2025.08.11. 16:10

Robbie Keane Cissé kezezéséről: Nem láttam még ilyet, és nem is akarok többé!

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 09:34

Kórházba került a Fradi-legenda, az intenzív osztályon kezelik

Labdarúgó NB I
2025.08.08. 17:11
Ezek is érdekelhetik