Videoton: Torghellével nem számolnak, távozhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.13. 20:40
null
Kérdéses, látják-e még a Videoton szurkolói Torghelle Sándort a fehérváriak szerelésében (Fotó: Szabó Mikós, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint a Videoton szakmai stábja a napokban közölte a 31 éves Torghelle Sándorral, hogy a jövőben már nem számol vele, így elképzelhető, hogy a téli átigazolási időszakban távozni is fog. A klubnál kérdésünkre annyit közöltek, a csatár továbbra is a Videoton játékosa.

 

A 2013–2014-es idény egyelőre nem Torghelle Sándor szezonja. A csatár a szezon elején sérülés miatt nem játszott, de felépülése után sem sok lehetőséget kapott José Gomes vezetőedzőtől.

Az NB I-ben ötször lépett pályára az idényben, mindannyiszor csereként, összesen 69 perc jutott neki. Utoljára a 12. fordulóban a Honvéd ellen játszott.

Több forrásból is úgy értesültünk, hogy José Gomes vezetőedző a napokban közölte a csatárral, hogy a jövőben már nem szerepel az elképzeléseiben, vagyis várhatóan már nem kap több lehetőséget. Ma a Ligakupában a Paks elleni, 4–1-re elveszített hazai találkozón a kispadra sem nevezték a fehérváriak a csatárt.

A Videoton sajtófőnöke kérdésünkre nem erősítette meg a hírt.

„Nem tudom, honnan származik az információ, Torghelle Sándor továbbra is a keret tagja, a Videoton játékosa” – reagált Szabó Gergő.

A kérdés csak az lehet, meddig marad Torghelle Fehérváron, mert ha valóban nem számol majd vele José Gomes, akkor nem zárható ki, hogy télen távozni szeretne, annak ellenére, hogy 2015-ig élő szerződés köti a klubhoz.

Torghelle tavaly januárban szerződött a Videotonhoz, az NB I-ben, 35 meccsen hét gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
6 órája

Bemutatták a Nemzeti Sport filmjét a 40 éve UEFA-kupa-döntős Videotonról

Labdarúgó NB I
18 órája

Cser-Palkovics András: Csak egy bajnoki idény finanszírozása vállalható

Labdarúgó NB II
Tegnap, 7:47

Kalmár Zsolt felépült és készen áll az új kihívásra

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 10:58

Aláírták a szerződést – Székesfehérvár önkormányzatának tulajdonába került a Fehérvár FC

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 21:10

Cser-Palkovics András: Pénteken szeretnénk aláírni a Fehérvár FC átvételét

Labdarúgó NB II
2025.06.13. 09:06

NS-dokumentumfilm: visszatérés Madridba

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 17:42

Eldőlt a Vidi sorsa – bejelentést tett Székesfehérvár polgármestere

Labdarúgó NB II
2025.06.10. 15:08
Ezek is érdekelhetik