NB I: Moniz szerint kétarcú a csapata és halálos hibát vétett

Vágólapra másolva!
2013.11.10. 19:18
A labdarúgó NB I 14. fordulójában a Ferencváros a Haladást fogadta a Puskás Ferenc Stadionban, és a vendégek 3–0-ra nyertek. A mérkőzésen duplázó Halmosi Péter szerint a körülményeket figyelembe véve még nagyobb bravúr a szombathelyiek győzelme.

„A második félidőben már két csatárral rohamozott a Fradi, de sikerült egy kontrát úgy lejátszani, ahogy kell. Óriási dolognak tartom, hogy sikerült nyerni három nullára, kapott gól nélkül, mert amilyen körülmények között edzettünk egész héten, az a vicc kategóriája. A hétfői szünnap után kedden, szerdán műfüvön kellett edzenünk, mert olyan pályáink vannak, amelyeken áll a sár, a víz. A stadiont a hátralévő bajnokik miatt kímélni kell. Csütörtökön regenerációs edzésünk volt, tegnap pedig a stadionban, de a kapu mögött kellett edzeni, mert egyszerűen nincs edzőpályánk. Ennek ellenére így teljesítünk, ezért nagyon büszke vagyok a csapatra, óriási dolgokat érünk el hétről hétre” – nyilatkozta a meccs hőse, a két gólt szerző Halmosi Péter az M1 kamerája előtt.Halmosi Péter az M1 kamerája előtt.

Artner: Talán ismét bebizonyosodott, kár szidni Guzmicsot és Devecserit

Legfrissebb hírek

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
13 órája

Sikeres műtéten esett át Botka Endre – kép

Labdarúgó NB I
21 órája

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

„Gyerekes hibákból gólokat kapni...” – nem kímélték a Ludogorecet a bolgár lapok

Európa-liga
2025.11.07. 08:30

Robbie Keane: Nem foglalkozom a pletykákkal, jól érzem magam a Ferencvárosnál

Európa-liga
2025.11.06. 23:50

Tóth Alex: Minden a terv szerint alakult

Európa-liga
2025.11.06. 23:27

Karnyújtásnyira a továbbjutás: a Ferencváros zsinórban harmadik El-mérkőzését is megnyerte

Európa-liga
2025.11.06. 22:54

Ezekkel a gólokkal győzte le a Ferencváros a Ludogorecet – videók

Európa-liga
2025.11.06. 22:04
Ezek is érdekelhetik