NB I: hét klub játékosai az ősz legjobb csapatában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.28. 10:47
null
Hét klub játékosai az ősz legjobb csapatában (NS-grafika)
A Nemzeti Sport ezúttal is elkészítette a 2013–2014-as élvonalbeli labdarúgószezon összesített játékosrangsorát az őszi idény során munkatársaink által adott osztályzatok alapján. A bajnokságban 386 labdarúgó lépett pályára, de a listára csak az a 184 futballista kerülhetett fel, aki legalább nyolc mérkőzésen értékelhető teljesítményt nyújtott. Pontazonosság esetén a több értékelhető teljesítmény rangsorolt. Az ősz legjobb csapatába hét klub delegál játékost, mind közül a legtöbbet, szám szerint négyet a Videoton. Két futballistával képviselteti magát a Haladás, egy-egy játékossal pedig a Debrecen, a Ferencváros, a Győr, a Paks és a Pápa.

 

 

„Huszonhat éves vagyok, nyolc éve játszom az NB I-ben – az utóbbi hat évben rendszeresen. Büszke vagyok rá, hogy a Nemzeti Sport nem először választott a legjobbak közé, méghozzá úgy, hogy közben esélyem sem volt a válogatott közelébe kerülni – nyilatkozta Völgyi Dániel, a bajnoki címvédő Győri ETO egyik alapembere. – Meglehet, mostanra beértem, de azt is tudom, olykor egy-egy gyengébb meccs is becsúszik.”

TELJES LISTA A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN, AMELYBEN VÖLGYI DÁNIEL KIFEJTI VÉLEMÉNYÉT VÁLOGATOTTBELI LEHETŐSÉGÉRŐL ÉS AZ ETO ŐSZI SZEREPLÉSÉRŐL! BOGNÁR GYÖRGY PEDIG SZAKÉRTŐKÉNT ELEMZI AZ ŐSZ CSAPATÁT!

Legfrissebb hírek

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56

Ausztriából hazatérő középpályás írt alá a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.07.07. 15:23

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59
Ezek is érdekelhetik