FTC: Moniz szerint Ionescunak köszönhetik, hogy domináltak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.11.21. 11:08
Ahogy arról már beszámoltunk, a Ligakupa F-csoportjának hatodik, utolsó fordulójában az ötödik perctől emberhátrányban játszó Ferencváros labdarúgócsapata Böde Dániel mesterhármasának köszönhetően 3–1-es győzelmet aratott Sopronban. A mérkőzést követően a zöld-fehérek vezetőedzője, Ricardo Moniz a fradi.hu-nak elmondta, főleg Andrei Ionescunak köszönhetik, hogy tíz emberrel is domináltak, míg Böde szerint az utóbbi időben rendre rosszul kezdik a mérkőzéseket.

Ricardo Moniz: – Nagyon nehéz körülmények voltak a pályán. A tervünk az volt, hogy a fiataloknak adunk lehetőséget: sajnos Valencsik hamar piros lapot kapott, míg Kovácsot taktikai okok miatt kellett lecserélnem. Ambiciózus, fiatal csapat ellen játszottunk, amely félelem nélkül futballozott. Az egyenlítő gólt követően tudtuk kezünkbe venni az irányítást. Ezután főleg Ionescu játékának köszönhetően domináltunk. Pozitívum volt Böde duplája és Zsivoczky debütálása.Ricardo Moniz: – Nagyon nehéz körülmények voltak a pályán. A tervünk az volt, hogy a fiataloknak adunk lehetőséget: sajnos Valencsik hamar piros lapot kapott, míg Kovácsot taktikai okok miatt kellett lecserélnem. Ambiciózus, fiatal csapat ellen játszottunk, amely félelem nélkül futballozott. Az egyenlítő gólt követően tudtuk kezünkbe venni az irányítást. Ezután főleg Ionescu játékának köszönhetően domináltunk. Pozitívum volt Böde duplája és Zsivoczky debütálása.

(A holland szakember „nyelvbotlása” annak köszönhető, hogy a Ferencváros hivatalos honlapja Böde első találatát Maráczi József öngóljaként könyvelte el, az MLSZ ugyanakkor a Fradi csatárának adta a gólt.)

Böde Dániel: – Sosem egyszerű ilyen vizes talajon játszani, ráadásul nem könnyítettük meg a saját dolgunkat, hiszen hamar gólt kaptunk, és emberhátrányba is kerültünk. Mostanában sajnos mindig rosszul kezdjük a mérkőzéseinket, de szerencsére ezúttal sikerült hamar átvennünk az irányítást. Örülök a sikernek és a góljaimnak, muszáj, hogy a jó forma kitartson a Paks elleni összecsapásig is. Különleges mérkőzés lesz a számomra, amelyen fontos megszereznünk a három pontot.

Legfrissebb hírek

BL-selejtező: idegenben is támadni akar a Qarabag vezetőedzője

Bajnokok Ligája
6 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
9 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
12 órája

Traoré aláírt Törökországban, de még nem játszhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
14 órája

Kady Borges: Csak azért, mert egyszer legyőztük a Ferencvárost, nem jelenti azt, hogy újra továbbjutunk

Bajnokok Ligája
16 órája

Az európai Szuperkupa-mérkőzés játékvezetője fújja a sípot a Ferencváros–Qarabagon

Bajnokok Ligája
2025.08.17. 10:21

Szappanos Péter: Volt minden, mint a búcsúban

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 09:18

Robbie Keane a Puskás Akadémiától elszenvedett vereségről: Negyedóra után 3–0-ra kellett volna vezetnünk

Labdarúgó NB I
2025.08.17. 08:49
Ezek is érdekelhetik