Botrány Trinidadon, keresik az Adamsnek gyűjtött pénzt

Vágólapra másolva!
2013.11.05. 13:44
Botrány robbant ki Trinidadon azt követően, hogy a Wired868 hírportál kényes kérdéseket tett fel arról, hová tűnt az Akeem Adams és családja támogatására létrehozott Heart of a Warrior alapítványnak gyűjtött pénz. A Trinidad és Tobago–Új-Zéland mérkőzésen az Adamset támogató pólókból a hivatalos bejelentés szerint 50 ezer amerikai dollár gyűlt össze – a labdarúgó-szövetség egyik funkcionáriusa azonban elmondta, a ruhadarabokból származó bevételnek csak a negyede jutott el az alapítványhoz. A Ferencváros trinidadi légiósa az Újpest elleni bajnoki rangadót követően esett át súlyos szívinfarktuson, majd október 8-án újabb életmentő műtétet hajtottak végre rajta, amely során a bal lábát amputálni kellett.

A Trinidad és Tobagó-i Labdarúgó-szövetség (TTFA) november 2-i közleménye szerint összesen 72300 amerikai dollárral segíti Akeem Adams családját és a Heart of a Warrior alapítványt. A közlemény szerint az „I Support Akeem Adams” pólókból ötvenezer dollár folyt be, és 446 szurkoló vett különleges támogatói jegyet az Új-Zéland elleni válogatott meccsre.

Ez eddig rendben is lenne, csak a TTFA sajtósa, Shaun Fuentes elszólta magát egy rádióinterjúban, amikor azt mondta: pólónként 25 dollár jutott el az alapítványhoz. A szövetség október elején azt kommunikálta – és a Wired868 ezt bizonyította is –, hogy a százdolláros pólókból befolyó teljes bevétel az alapítvány számlájára kerül. A szövetség tudatta, a többi pénzt a gyártási és egyéb költségek vitték el. A végleges kimutatás szerint kétezer póló kelt el, ami – ha mindent az alapítvány kap – kétszázezer dolláros segítséget jelentett volna.

„Sajnálatosnak tartom, hogy a 25 dollárról szóló információt nem kommunikálták tisztán. Jó ügy érdekében gyűjtöttünk, és pozitív, hogy az ország megmozdult és segített. A PR-ért nem mi vagyunk felelősek, a kommunikáció a TTFA-ra tartozik” – mondta a pólókat gyártó Native Spirit cég vezetője, Bruce Kaufman.

A TTFA és a Native Spirit egyaránt kommunikációs bakinak tartja a történteket, és a továbbiakban is támogatja az Adams megsegítésére létrehozott alapot.

„Meg szeretnénk értetni a nagyközönséggel, hogy eszünk ágában sem volt extraprofitot termelni az ügyből. Az együttműködésünk folytatódik” – nyilatkozta Sheldon Phillips, a szövetség főtitkára. A TTFA ígéretet tett, hogy a nyilvánosság elé tárja a teljes elszámolást, és részletes kimutatást kért a gyártó cég költségeiről.

A válogatott csapatmenedzsere, David Muhammad élesen kritizálta az ügy kommunikációját a facebook-oldalán.

„Hatalmas kár, hogy a szurkolók a szeretetüket, aggódásukat és segítőkészségüket ennyi százdolláros póló megvásárlásával mutatták meg, s mindössze 73 ezer dollár jut el az Adams családhoz. A kapzsiság a nagylelkűség helyébe lépett, és ez óriási tiszteletlenség Adams családjával szemben is. Egy híresebb játékos esetén ezt nem merték volna megcsinálni” – ostorozta Muhammad az ügy kezelését.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik