Videoton: a sérült Juhász fogadott a fizioterapeutákkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.07. 17:30
Jó ütemben halad Juhász Roland gyógyulása, a Videoton labdarúgócsapatának védője a klub honlapjának egy fogadásról is beszélt ezzel kapcsolatban.

„Nemcsak a rehabilitációmat felügyelő szakemberek optimisták a gyógyulásommal kapcsolatban, hanem én is az vagyok – mondta Juhász Roland a vidi.hu-nak. – Egyre jobban érzem magam, már bicajozhatok is, és több mint egy hete levehettem a térdrögzítőmet is. Úgy érzem, a vártnál gyorsabban gyógyulok. Nálam jobban már csak a fizioterapeuták várják, hogy felépüljek. Külön fogadásom is van velük a visszatérésemet illetően, remélem, én nyerek. Úgy tervezem, hogy november elején, legkésőbb közepén már együtt edzek a csapattal. A közérzetem napról napra jobb, ami nem is csoda, hiszen ritkán ugyan, de már a labda is előkerül, és ha minden jól megy, akkor jövő héten már elkezdhetek kocogni is.” vidi.hu-nak. – Egyre jobban érzem magam, már bicajozhatok is, és több mint egy hete levehettem a térdrögzítőmet is. Úgy érzem, a vártnál gyorsabban gyógyulok. Nálam jobban már csak a fizioterapeuták várják, hogy felépüljek. Külön fogadásom is van velük a visszatérésemet illetően, remélem, én nyerek. Úgy tervezem, hogy november elején, legkésőbb közepén már együtt edzek a csapattal. A közérzetem napról napra jobb, ami nem is csoda, hiszen ritkán ugyan, de már a labda is előkerül, és ha minden jól megy, akkor jövő héten már elkezdhetek kocogni is.”

A válogatott védő szeptember elején esett át térdműtéten, amely során megerősítették a belső oldalszalagját.

Legfrissebb hírek

Boér Gábor: Nem az augusztusi eredmények fogják meghatározni az idényünket

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 13:59

Visszatér a Videoton név – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 09:22

Papp Milánt kölcsönadta a Kecskemét a Videotonnak

Labdarúgó NB II
2025.07.01. 16:58

Fehérvárra igazolhat a hazatérő légiós – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.24. 18:00

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Labdarúgó NB II
2025.06.23. 13:33

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
2025.06.21. 13:12

Online premier! Tekintse meg a Nemzeti Sport filmjét az UEFA-kupa-döntős Videotonról!

Minden más foci
2025.06.17. 17:37

„Csodálatos utazás volt” – elkészült a Videoton nyolcvanötös menetelését bemutató dokumentumfilm

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 09:53
Ezek is érdekelhetik