NB I: A ketrecből tilos kimenni, mint az állatkertben - Horváth F.

Vágólapra másolva!
2013.10.04. 21:39
A labdarúgó NB I 10. fordulójának pénteki nyitó mérkőzésén a DVSC-Teva 2–2-es döntetlent játszott az MVM Paks ellen. A hazaiak vezetőedzője, Kondás Elemér szerint bár rengeteg helyzetük volt, ma ennyi volt benne, míg a vendégek szakvezetője, Horváth Ferenc szerint csapata hadrendje jól működött, volt potenciál a játékukban.

„Az ellenfelünk kontrára játszott, ennek ellenére rengeteg helyzetünk volt, büntetőt is hibáztunk, sajnos ma ennyit tudtunk kihozni ebből a mérkőzésből. Úgy érzem, mindenképpen megérdemeltük volna a győzelmet, ott voltak az óriási helyzeteink, ám sajnos ezek ma nem mentek be. Egy szöglet után egyenlített ki az ellenfelünk, itt ki voltak osztva az emberek, ám valaki lemaradt. Akkor ott volt a kihagyott tizenegyesünk, aztán összeszedtünk mi is egyet, ezek mind fordulópontok voltak. A srácok ezek után mindent megtettek, de csak az egyenlítés sikerült" – nyilatkozta a DVSC-Teva vezetőedzője, Kondás Elemér a Sport Televíziónak.Kondás Elemér a Sport Televíziónak.

„Muszáj volt ezt a megoldást választanom, ugyanis ilyen kiélezett helyzetnél ez volt a legbiztosabb megoldás, ha megbököm a kapust, ugyanis ilyenkor mindig elmennek az egyik oldalra, nem sok kapus marad állva. Jó százalékba használtuk ki a helyzeteinket, és úgy érzem, az egy pontra mindenképp rászolgáltunk, de kis szerencsével egy bravúrt is összehozhattunk volna, megyünk tovább" – beszélt a mérkőzésről a két gólt szerző paksi támadó, Simon Attila.

„Az történt, hogy adtak egy olyan tizenegyest, ami szerintem nem volt jogos, én pedig csak megkérdeztem, hogy mi volt ez, semmi csúnyát nem mondtam, de sajnos a ketrecből nem szabad kimenni, ez úgy látszik olyan, mint egy állatkert. Ez egy nagyon érdekes játék, ami, mi játszottunk, természetesen nem én találtam ki, nálam sokkal okosabb edzők, például a Juventus és a régi Barcelona játszott hasonló játékot. Bár természetesen nem szeretném a csapatomat összehasonlítani ezekkel a csapatokkal, csak magát a rendszert szerettem volna érzékeltetni, ami szerintem jól működött, még ha volt helyzete az ellenfélnek. Azt gondolom, nekünk is voltak lehetőségeink, kapufát is rúgtunk, láttam potenciált a játékunkba, de ennek az az alapja, hogy a srácok úgy álljanak a mérkőzéshez, ahogy ma tették ezt" – értékelte a mérkőzést a Paks vezetőedzője, Horváth Ferenc.

Legfrissebb hírek

Zaengel: Én vagyok az elnöke a klubnak, s maradok is elnök és részvényes; Dzsudzsák hosszabbít Debrecenben

Labdarúgó NB I
5 órája

Újpest–DVTK meccsel kezdődik az NB I új idénye – megvan az első két forduló programja

Labdarúgó NB I
8 órája

Matheus Saldanha és Botka Endre lehet a nyár nyertese

Labdarúgó NB I
10 órája

A Puskás Akadémia bejelentette ifjabb Dárdai Pál szerződtetését

Labdarúgó NB I
11 órája

Rutinos kapust igazolt az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:03

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:17

Két kapusától is elköszönt az ETO FC Győr

Labdarúgó NB I
2025.07.06. 21:42

Saldanha hatalmas összegért távozhat a Ferencvárostól – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:39
Ezek is érdekelhetik