NB I: A játékosoknak kellene jobban magukba szállniuk - Lőrincz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.19. 23:04
Kétgólos (3–1) győzelmet aratott a Bp. Honvéd az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 11. fordulójában Kispesten a Pécsi MFC ellen. Marco Rossi, a Honvéd trénere fordításról beszélt, a vendégeket irányító Lőrincz Emil pedig arról, hogy amatőr gólokat kaptak. A szezonban nem először...

„Nagy különbséget nem láttam a két félidő között, ha mégis azokat keressük, akkor azt tudom mondani, hogy az első félidőben mi irányítottuk a játékot, nálunk volt a labda, mi járattuk, viszont a kapuig nem jutottunk el a megfelelő módon, mert ellenfelünk nagyon betömörült – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek Marco Rossi, a Bp. Honvéd vezetőedzője. – Aztán szereztek egy gólt a pécsiek, ami még jobban megnehezítette a dolgunkat. Ettől függetlenül azonban uralni tudtuk a játékot. A második félidőben talán jobban elfáradt az ellenfél, kiegyenlítettünk, ami után jobban megnyíltak. Az így kapott területeket aztán kihasználtuk, újabb gólokat szereztünk.”Marco Rossi, a Bp. Honvéd vezetőedzője. – Aztán szereztek egy gólt a pécsiek, ami még jobban megnehezítette a dolgunkat. Ettől függetlenül azonban uralni tudtuk a játékot. A második félidőben talán jobban elfáradt az ellenfél, kiegyenlítettünk, ami után jobban megnyíltak. Az így kapott területeket aztán kihasználtuk, újabb gólokat szereztünk.”

„Amatőr gólokat kaptunk – mondta Lőrincz Emil, a pécsiek szakvezetője. – Volt két fordulópont, két olyan szituáció, amit erősen véleményezek. Az egyik szabadrúgásnál volt egy utolsó ember, a kiállítás elmaradt, és volt egy elmaradt büntető. A Honvéd csak pontrúgásból volt veszélyes, a hetvenedik percre már több góllal kellett volna vezetnünk. Úgy néz ki, amatőrök vagyunk. Rengetegszer beszélünk a kapott góljainkról, visszanézzük azokat videón, ki hol miben hibázott. Lehet, hogy a játékosoknak kellene jobban magukba szállniuk. Szerintem mi többet nem tudunk tenni annál, hogy kielemezzük, elmondjuk. Mégis folyamatosan ugyanazok a hibák, de nem akarok megbántani senkit.”

„Túl sok gólom nincs, úgyhogy igazán tudok örülni a mostaninak – mondta Hidi Patrik, a harmadik kispesti gól szerzője. – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl, amelynek az elején elég rosszul kezdtünk, én is. Aztán feljöttünk, és sikerült megfordítanunk a meccset. A szünetben nem nagyon dicsért meg minket a mester, finoman szólva, és azt kérte tőlünk, hogy kicsit feljebb kezdjük a letámadást. Ezzel zavarba hoztuk az ellenfelet, és így sikerült fordítanunk. Tudtuk, hogy képesek vagyunk erre.”

Legfrissebb hírek

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
14 órája

NB III: Aczél Zoltán távozik a PMFC-től

Labdarúgó NB II
2025.05.07. 16:23

Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd edzője az elveszített döntő ellenére is büszke játékosaira

Minden más foci
2025.05.05. 21:35

A Juventus nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát, a Honvéd ezüstéremig jutott

Minden más foci
2025.05.05. 18:52

Puskás–Suzuki-kupa: Szijjártó Péter is gratulált a döntőbe jutó Honvédnak

Minden más foci
2025.05.04. 20:57

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

Megyeri Károly: Minden mai futballistának olyan szakembert kívánok, mint Garami József

Labdarúgó NB I
2025.04.24. 07:42

Kilenc emberrel ikszelt a Kisvárda, kieső helyen a Gyirmót, fordított a Csaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 20:52
Ezek is érdekelhetik