MK: Gyurcsó nem örülne a békéscsabai túlórának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.30. 09:39
A labdarúgó Magyar Kupa 4. fordulójában az élvonalban listavezető Videoton a másodosztályban ötödik helyen álló Békéscsaba vendégeként lép pályára. (A 18 órakor kezdődő találkozót a Nemzeti Sport Online élőben közvetíti.) Gyurcsó Ádám, a fehérváriak válogatott szélsője a vidi.hu klubhonlapnak arról nyilatkozott, hogy a bajnoki kisiklást követően (otthon kaptak ki a Bp. Honvédtól 2–1-re) gyorsan javíthatnak, és bár ő személy szerint nehéz meccsre számít, nem örülne a túlórás továbbjutásnak.

„Biztos nagyon nehéz lesz a békéscsabai pályán játszani, reméljük, minél több szurkoló kijön majd, és élvezetes, jó meccs kerekedik – mondta Gyurcsó Ádám. – Zárt hazai védekezésre számítok, nem ront nekünk az ellenfél, a hazai pálya ellenére sem. Ami lehetőségünk adódik, főként a felállt védelem ellen, ki kell használnunk a győzelem érdekében. Bízom a továbbjutásban, és bizony jobban örülnénk, ha mindezt a rendes játékidőben sikerülne kiharcolnunk, nem pedig a ráadásban.”Gyurcsó Ádám. – Zárt hazai védekezésre számítok, nem ront nekünk az ellenfél, a hazai pálya ellenére sem. Ami lehetőségünk adódik, főként a felállt védelem ellen, ki kell használnunk a győzelem érdekében. Bízom a továbbjutásban, és bizony jobban örülnénk, ha mindezt a rendes játékidőben sikerülne kiharcolnunk, nem pedig a ráadásban.”

LABDARÚGÓ MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ, A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT – A SZERDAI PROGRAM

Baja (NB III)–Újpest 12.30 óra
Biatorbágy (megyei I. o.)–Siófok (NB II) 12.30
Cigánd (NB III)–Diósgyőr 12.30
Csákvár (NB III)–Haladás 12.30
Dunaújváros PASE (NB II)–MVM Paks 12.30
Eger (NB III)–Nyíregyháza (NB II) 12.30
ESMTK (NB III)–DVSC-Teva 12.30
Kemecse (megyei I. o.)–Bp. Honvéd 12.30
Gyirmót (NB II)–Győri ETO 17
Békéscsaba (NB II)–Videoton 18 (ÉLŐBEN AZ NSO-N!)
Pécsi MFC–Mezőkövesd 18

Legfrissebb hírek

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
6 órája

Békéscsabára igazolt a Honvéddal bajnok és kupagyőztes középpályás

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:13

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57

Korábbi másodosztályú gólkirállyal tuningolná fel halvány támadójátékát a Békéscsaba – NB II-es felvezetés, 3. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.13. 14:37

Sorsoltak a Magyar Kupában, megvan az 1. forduló párosítása

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 17:14

A Videotonnál folytatja az Újpest középpályása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 12:28

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
2025.07.10. 10:56
Ezek is érdekelhetik