MK: Tíz gólt szereztünk, ez dicséretes - Moniz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.29. 15:07
A labdarúgó Magyar Kupa 4. fordulójában a Ferencváros nagyon könnyen, 10–0-ra legyőzte az NB III Középcsoportjának kilencedik helyén álló Szekszárdot idegenben. Ricardo Moniz, a Fradi edzője a meccs után arról beszélt, hogy ezúttal nem látszott a csapat rossz formája.

„Sikerült túllépni a rossz formánkon és lélektanilag is átlendültünk a nehézségeken – mondta a mérkőzést közvetítő Sport Tv-nek Ricardo Moniz a lefújás után. – Az ilyen ellenfeleket sem becsülhetjük le, és a csapat végig ennek megfelelően játszott. Próbáltuk az elmúlt meccsekhez képest gyorsabban járatni a labdát, és figyelni a befejezésekre. Tíz gólt szereztünk, azt hiszem, ez minden körülmények között dicséretes teljesítmény.”

„Izgatott volt a társaság, és ez meg is látszott a mérkőzés elején – nyilatkozta Kvanduk János, a hazaiak edzője. – Sokszor hátráltak a játékosok, azt lehetett leolvasni a testbeszédből, hogy nem akarnak játékba avatkozni, és ez rányomta a bélyegét az összecsapás elejére. Minden meccsből, így ebből is lehet tanulni. Beszélnünk kell a hibákról, nem lehet azt mondani, hogy mert a Ferencváros vagy Böde Dániel csinálta, így bizonyos dolgok elfogadhatóak.” Ricardo Moniz a lefújás után. – Az ilyen ellenfeleket sem becsülhetjük le, és a csapat végig ennek megfelelően játszott. Próbáltuk az elmúlt meccsekhez képest gyorsabban járatni a labdát, és figyelni a befejezésekre. Tíz gólt szereztünk, azt hiszem, ez minden körülmények között dicséretes teljesítmény.”

„Izgatott volt a társaság, és ez meg is látszott a mérkőzés elején – nyilatkozta Kvanduk János, a hazaiak edzője. – Sokszor hátráltak a játékosok, azt lehetett leolvasni a testbeszédből, hogy nem akarnak játékba avatkozni, és ez rányomta a bélyegét az összecsapás elejére. Minden meccsből, így ebből is lehet tanulni. Beszélnünk kell a hibákról, nem lehet azt mondani, hogy mert a Ferencváros vagy Böde Dániel csinálta, így bizonyos dolgok elfogadhatóak.”

 

Legfrissebb hírek

Nem lesz telt ház a Fradi belgiumi vendégjátékán

Európa-liga
49 perce

Szijjártó Péter: Négy konzul lesz jelen a Genk–Ferencváros helyszínén

Európa-liga
2 órája

Köteles László: Nem kontrákra kellene berendezkednie a Fradinak

Európa-liga
2 órája

Magyar Kupa: elkészült a 4. forduló programja, négy meccs a képernyőn

Labdarúgó NB I
3 órája

Robbie Keane a Plzen elleni második félidőre építene, és Genkben is fölényre törekszik

Európa-liga
16 órája

Thorsten Fink két játékost emelt ki a Ferencvárosból az Európa-liga-meccs előtt

Európa-liga
22 órája

Előbb-utóbb gondot okozhat a Ferencvárosnak a „magyarszabály” betartása

Labdarúgó NB I
2025.09.30. 11:27

Egy éve szerencsét hozott az FTC-nek a Genk elleni meccs játékvezetője

Európa-liga
2025.09.30. 10:22
Ezek is érdekelhetik