Emberhátrányban kezdett el futballozni a Debrecen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.19. 15:59
null
A DVSC emberhátrányban is kiharcolta a sikert (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 11. fordulójában Kecskeméten a 25. percben emberhátrányba került a Debrecen, de három gólt rúgva így is magabiztosan megnyerte a találkozót.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Régi mumusához látogatott a Debrecen, ugyanis amióta feljutott az élvonalba a Kecskemét, csak egyszer tudtak nyerni a Széktói Stadionban a hajdúságiak. Talán ezért is állt vissza a kezdés után a DVSC, várva a huszáros KTE-rohamokat, csakhogy mivel ezek elmaradtak, kifejezetten unalmasra sikeredett az első negyedóra. Ezt követően egyre bátrabban futballoztak a lila-fehérek, és nemhogy nem tudott felpörögni a Debrecen, de a 24. percben Bódi Ádám teljesen fölöslegesen begyűjtött egy piros lapot, és ez teljesen megváltoztatta a dolgok állását. Bár nem éppen úgy, ahogyan azt a hazaiak eltervezték: Kulcsár Tamás pár perc múlva megrúgta élete egyik legnagyobb gólját, a nem éppen bombaformában lévő támadó a 16-os elől kilőtte a bal felsőt. 0–1

Ezt a találatot még a közelben nézelődő hőlégballonosok is megtapsolták...

Támadtak, támadtak ezt követően is a kecskemétiek, csak éppen beadásaik rendre pontatlanra sikeredtek; ellenben a szünet előtt megduplázta előnyét a Debrecen, egy pontos kontra után a „friss apuka", Selim Bouadla volt eredményes. 0–2

A pihenő után két hazai helyzettel folytatódott a mérkőzés: előbb Vladan Szavics szabadrúgását kapta ki a bal sarok elől Nenad Novakovics, majd „Xavics" zseniális passzát hatalmas helyzetben Pato valósággal kirúgta a stadionból. A debreceniek kapusa ezt követően minden távoli és középtávoli lövést védett, magabiztosan levadászta a beadásokat is – egyik védője, Lázár Pál pedig kis híján összehozott egy 11-est, de megúszta, noha egyértelműen megrúgta a csereként beálló Gréczi Gábort. Tíz perccel a vége előtt pedig dőltek a kecskeméti védők, és eldőlt a mérkőzés is: Korhut Mihály kicselezett négy embert, majd a bal felsőbe rakétázott. 0–3

Teljesen megérdemelten nyert emberhátrányban is a Debrecen a teljesen impotens támadófutballal kirukkoló Kecsemét ellen.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ

Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Debreceni VSC-Teva 0–3 (Kulcsár T. 32., Se. Bouadla 45., Korhut 80.)

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 11 9 1 1 26–6 +20 28
2. Diósgyőri VTK 11 7 3 1 20–8 +12 24
3. DVSC-Teva 11 7 2 2 26–11 +15 23
4. Haladás 11 5 4 2 18–13 +5 19
5. Ferencváros 10 6 4 15–14 +1 18
6. Budapest Honvéd 11 5 2 4 17–13 +4 17
7. Győri ETO 10 4 4 2 17–10 +7 16
8. MVM Paks 11 4 3 4 15–17 –2 15
9. Lombard Pápa FC 11 4 1 6 12–16 –4 13
10. Kecskeméti TE 11 3 3 5 14–22 –8 12
11. MTK Budapest 11 3 2 6 12–13 –1 11
12. Pécsi MFC 11 3 2 6 16–22 –6 11
13. Puskás Akadémia FC 11 3 1 7 11–22 –11 10
14. Mezőkövesd 11 3 1 7 14–26 –12 10
15. Újpest FC 10 2 4 4 15–17 –2 10
16. Kaposvári Rákóczi 10 1 1 8 8–26 –18 4
LABDARÚGÓ NB I, 11. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Október 18., péntek
19.00 Mezőkövesd–Szombathelyi Haladás 0–2 Szabó Zsolt
Október 19., szombat
14.00 Videoton FC–Puskás Akadémia FC 3–0 Solymosi Péter
16.00 Lombard Pápa–MTK Budapest 0–2 Kassai Viktor
16.00 Kecskeméti TE-Phoenix Mecano–Debreceni VSC-Teva 0–3 Andó-Szabó Sándor
18.00
MVM Paks–Diósgyőri VTK Vad II István

20.00

Budapest Honvéd–Pécsi MFC 3–1Becséri Dániel
Október 20., vasárnap
16.30 Újpest FC–Győri ETO FC (tv: M1) Farkas Ádám
18.30

Kaposvári Rákóczi–Ferencváros (tv: Sport2)

Erdős József
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
Legfrissebb hírek

Kikapott az MTK otthonában, így már biztos: kiesett a Kecskemét az NB I-ből!

Labdarúgó NB I
2025.05.10. 17:35

Fellélegezhetnek Újpesten, a Puskás Akadémia sikerével matematikailag is benn maradtak a lila-fehérek

Labdarúgó NB I
2025.05.10. 17:09

Legyőzte a tizenegyest hibázó DVSC-t, továbbra is az aranycsata részese a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.05.10. 16:35

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 15:34

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 19:39

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24
Ezek is érdekelhetik