Honvéd: novembertől holland tréner irányítja az akadémiát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.23. 15:59
A holland Gert Heerkes lett a Magyar Futball Akadémia szakmai vezetője – adta hírül a Budapest Honvéd hivatalos honlapja.

Mivel Szalai László, a Magyar Futball Akadémia szakmai igazgatója átvette a Magyar Labdarúgó-szövetség edzőképzésének irányítását, új szakembert kerestek a posztra, és november 1-jével Gert Heerkes veszi át az irányítást.

A 48 éves holland szakember 2007-ben szerezte meg az UEFA pro-licencet, az Eredivisiében (a holland élvonalban) szereplő Willem II és Heracles Almelo vezetőedzői pozícióját is betöltötte az elmúlt években. A szintén az Eredivisiében szereplő SC Heerenveennek a pályaedzője volt, és ő irányította a csapat akadémiai programját is. A Magyar Futball Akadémiához az SC Veendamtól érkezik a szakember, utóbbi klubot a pénzügyi helyzete miatt kizárták a holland bajnokságból.

Heerkes nős, két fia van. Anyanyelvén kívül jól beszél angolul és németül. A szakember 2014. június 30-ig kötelezte el magát a Budapest Honvéd akadémiájánál.

Legfrissebb hírek

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.06.15. 20:54

Kerezsi Zalán végleg a Puskás Akadémiához került a Honvédtól

Labdarúgó NB I
2025.06.06. 10:53

Holman Dávid távozik a Honvédtól – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.06.05. 18:24

A Kisvárda magasan kiemelkedett a mezőnyből, a Barcika mindenkit meglepett – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2025.06.03. 20:52

A ZTE újabb egy évre kölcsönvette a fiatal támadót

Labdarúgó NB I
2025.06.02. 10:27

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Pintér Attila a játékvezetésről: Mi nem kaptuk meg azt, amit megkapott a többi csapat

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 21:45
Ezek is érdekelhetik