Győri ETO: egy évtized után távozik Klement Tibor

Vágólapra másolva!
2013.10.08. 17:17
A labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO a hivatalos honlapján tette közzé, hogy Klement Tibor ügyvezető lemondott a pozíciójáról, Tarsoly Csaba klubelnök pedig eddigi munkáját értékelve és megbecsülve elfogadta a döntését.

„Klement Tibor 2003. november 1-jén kezdte meg munkáját a labdarúgóklubnál Győrben, ahol 10 évet töltött el klubvezetőként, ezen időszak alatt a felnőtt labdarúgócsapat egy bajnoki aranyat, egy Szuperkupa-győzelmet, három bajnoki bronzérmet és két Magyar Kupa-ezüstérmet szerzett. Klement Tibor közel egy évtizedes klubvezetői munka után új kihívásokra, megújulásra vágyik. Ezt a klub elnöke méltányolta és elfogadta, ezért 2013. október 15-tól felmentette a munkavégzés alól, de 2013. december 31-ig a klub elnökének rendelkezésére áll tanácsadóként. A Győri ETO FC Kft. ügyvezetését 2013. október 16-tól dr. Ökrös András eddigi elnöki tanácsadó veszi át, ugyanettől a naptól az ETO Park Kft. ügyvezetéséért pedig Rácz Józsefné eddigi gazdasági igazgató felel majd" – olvasható az eto.hu-n.

Nemrégiben egy másik NB I-es klub ügyvezetője is lemondott: Dudás Hunor az őszi szezon végén áll fel székéből a DVTK-nál.

 

Legfrissebb hírek

NB I: négy meccsre tiltották el az újpesti labdaszedőt fellökő Gróf Dávidot

Labdarúgó NB I
2025.10.22. 17:22

Négy paksi játékos is bekerült az NB I-es forduló válogatottjába

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 11:49

Bodnár Gergő: Nincs mese, pontokat kell szereznünk

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 10:52

Molnár Ádin átlagon felül teljesít, kiemelkedik az MTK-ból – az NB I-es forduló legjei

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 09:01

Gróf Dávid tette elhomályosította a derbit

Labdarúgó NB I
2025.10.21. 08:38

Lökéshullámok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 23:44

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 15:12

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29
Ezek is érdekelhetik