Győr: Klement Tibor megkönnyebbült

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.10. 11:12
null
Klement Tibor nehéz döntést hozott meg (Fotó: Pozsonyi Zita)
A Győri ETO labdarúgócsapatánál kedden jelentették be, hogy Klement Tibor ügyvezető igazgató lemondott pozíciójáról, amit Tarsoly Csaba klubelnök elfogadott. A Nemzeti Sport a távozás okai iránt érdeklődött.

 

– Mit érez most?
– Megkönnyebbülést, mert nehéz döntésen vagyok túl – mondta a Győri ETO-tól távozó ügyvezető igazgató a Nemzeti Sportnak.

– Ezt a kifejezést nem azok használják, akik biztos állásból sétálnak ki a bizonytalanba.
– Pedig nem tudom másként kifejezni az érzéseimet. Tíz éve kerültem az ETO-hoz, s most úgy éreztem, eljött az idő a váltásra. Nem volt könnyű döntés, de megtettem. Ezért is mondom, hogy valóban megkönnyebbültem. Az életem új szakasza elé nézek több szempontból, de persze szomorúság is van bennem, mert kiváló kollégáktól köszönök el.

– Mi késztette a váltásra?
– Az, hogy már nem találtam kihívást a munkámban. Mindent megnyertünk a csapattal, a csúcsra jutottunk, innen már nehéz tovább, feljebb lépni.

– A mai zűrzavaros világban feladni a biztosan a bizonytalanért. Csakis nyomós ok miatt tesz ilyet az ember.
– Amikor tíz éve az ETO-hoz kerültem, a klub konszolidálása volt folyamatban. Az ezt követő évek az útkeresés jegyében teltek, ekkor sok játékos fordult meg nálunk, gyakran váltottunk edzőt is. Az utolsó öt év egyértelműen sikeres volt, hiszen három bronzérem, két kupadöntő, bajnoki cím és Szuperkupa-győzelem jelzi, hogy helyes úton jártunk. Úgy érzem, a tíz éve önmagam elé kitűzött céljaimat megvalósítottam, és saját szakmai fejlődésem érdekében új kihívásokat kell felvállalnom.

– Kis ország a miénk, így semmi sem maradhat titokban. Azt mondják, megromlott a kapcsolata Pintér Attila vezetőedzővel.
– Ha ez így lenne, az megosztotta volna a belső erőket, és sohasem nyertünk volna bajnokságot. Kölcsönösen tiszteljük egymást Pintér Attilával, és a hétköznapok problémáit mindig megoldottuk.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY KLEMENT TIBOR MIHEZ KEZD MOST, VAN-E MÁR AJÁNLATA, AKKOR OLVASSA EL A NEMZETI SPORT CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN MEGJELENŐ TELJES CIKKET – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!

Legfrissebb hírek

Hátsó füves futballmentő túra: a tizenegy kannaváró legendája

Hátsófüves
49 perce

Felkészülés: a Paks négygólos vereséggel zárta az edzőtábort

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 22:40

Felkészülés: magabiztos MTK-győzelem a Csíkszereda ellen

Labdarúgó NB I
2025.07.03. 13:09

Jobb később, mint soha! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Megvan, hol folytatja az ETO FC Győrt elhagyó mali támadó – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 20:20

Nyíregyháza: a szlovén csatárnak új klubot keres a menedzsmentje, nem utazott el a csapattal – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.06.30. 16:27

Ratatics Péter: A következő idényben a dobogó a cél Újpesten

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 22:02

Idényzáró légióskörkép: Szoboszlai több mutatóban az élen, de nem ő töltötte a legtöbb időt a pályán

Légiósok
2025.06.25. 16:46
Ezek is érdekelhetik