FTC: Leonardo a jövő héten bekapcsolódhat az edzésekbe

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.16. 15:17
Timo Sijbertsma, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros fizioterapeutája a klubja hivatalos honlapjának adott videointerjúban elmondta, hogy a zöld-fehérek brazil támadója, a súlyos sérülése után rehabilitációs munkát végző Leonardo a jövő héten már társaival gyakorolhat, ám a visszatérésére két-három hetet még várni kell. A szakember Hidvégi Sándorral kapcsolatban elmondta, hogy a balhátvéd nagyjából másfél hónap múlva léphet ismét pályára.

„Leonardo a tizenhetedik heti edzésmunkáját végzi. Jól halad a rehabilitációja, néhány gyakorlatot már a futballpályán végez. Labda nélkül sprinteket, fordulásokat már csinálhat, ami mindenképpen jó hírnek számít. A jövő héten pedig első edzésén is részt vehet a csapattal, ami újabb nagy lépés a visszatérése felé. Természetesen nem erőltethetjük meg, először finoman kell végeznie a munkát, két hét múlva azonban már keményebben is dolgozhat Ricardo Moniz edzésein. Reméljük, minden komplikációmentesen zajlik majd, és akkor hamarosan ismét teljes értékű tagja lehet a csapatnak. Ekkor persze még nem lesz futballra kész állapotban, de úgy gondolom, hogy gyorsan visszanyeri korábbi formáját. Nem szeretném megjósolni, hogy ez mikorra várható, de az jó jel, hogy a jövő héten már ott lesz a többiekkel együtt az edzésen” – nyilatkozta a fradi.hu-nak Sijbertsma, aki a szintén sérüléssel bajlódó Hidvégi Sándor állapotára is kitért.fradi.hu-nak Sijbertsma, aki a szintén sérüléssel bajlódó Hidvégi Sándor állapotára is kitért.

„Egyre jobb állapotban van, a műtétet végző orvos a beavatkozást követően azt mondta, körülbelül hat hét múlva válhat a csapat teljes értékű tagjává. Nagyon keményen dolgozik a visszatérésért, minden gyakorlaton száz százalékot akar nyújtani, amiért nagyon tisztelem őt. Szerencsére nem voltak komplikációi, a futásnál még érzékeny a lába, ami természetes, de nincsenek fájdalmai, így hamarosan ő is a pályán lehet” – fogalmazott a fizioterapeuta.


Legfrissebb hírek

Szerződést hosszabbított az élvonalban nemrég debütáló középpályásával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
11 órája

Jégkorong: magyar válogatott kapus érkezését jelentette be az FTC – hivatalos

Jégkorong
16 órája

Újra edzésbe állt az egy hét alatt kétszer műtött Pászka Lóránd

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 16:55

Női NB I: hengerelt a Ferencváros az elhalasztott meccsen

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 15:37

Női kézilabda: visszavonul a Ferencváros korábbi holland játékosa – hivatalos

Kézilabda
2025.05.06. 15:24

A honi átlag szintjén – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 23:30

„Győzelmet érdemeltünk volna” – Robbie Keane a Puskás Akadémia elleni döntetlen után

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:30

Dibusz Dénes: Nem tagadom, olykor ideges voltam

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 22:23
Ezek is érdekelhetik