FTC: az MLSZ felfüggesztette döntését a szektorbezárásról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.04. 16:56
Az MLSZ Fellebbviteli Bizottsága (FVB) pénteki ülésén úgy határozott, hogy január 4-ig felfüggeszti a Ferencváros labdarúgócsapatára kiszabott szektorbezárási döntés végrehajtását.

Az FVB tárgyalta a Ferencváros fellebbezését a Ferencváros–Újpest bajnoki mérkőzésen történt események után hozott elsőfokú fegyelmi döntéssel kapcsolatban – olvasható az MLSZ pénteki közleményében. – Emlékezetes, hogy a nevezett mérkőzés alatt a hazai szurkolók nagy mennyiségben használtak, és dobáltak be a pályára pirotechnikai eszközöket, megbotránkoztató, sértő rigmusokat skandáltak, valamint a mérkőzés közben és után is beléptek a pálya területére – áttörve a biztonsági korláton –, ezért a Fegyelmi Bizottság a mérkőzést követően 2 millió forintos pénzbüntetést és szektorbezárást szabott ki a szervező Ferencvárosra.

A Ferencváros fellebbviteli beadványában kérte a szektorbezárás mellőzését, törlését, egyebek mellett arra hivatkozva, hogy a Ferencváros a mérkőzést követően a széles nyilvánosság előtt kijelentette, mindent elkövet a rendbontók azonosítása és felelősségre vonása érdekében. Az FVB a másodfokú döntés meghozatalakor figyelembe vette azt a tényt, hogy a klub – amennyiben e vállalásának eleget tesz – egyértelmű példáját adja annak, hogy felelőssége és rendezői kötelezettségei tudatában van.

Az FVB az első fokon eljáró FEB-hez hasonlóan enyhítő körülménynek tekinti bármely érintett klub ilyen irányú erőfeszítéseit. A jelen esetben az FVB döntése szerint a pénzbüntetés és a szektorbezárás szankciója is hatályban marad, ám ez utóbbi végrehajtását a testület 2014. január 4-ig felfüggesztette azzal, hogy a klubnak e határidőig kell igazolnia a szövetség felé, hogy a sajtóban megjelent és a fellebbezési beadványában szereplő vállalásának megfelelően járt el. Ez tehát a gyakorlatban azt jelenti, a klubnak tételesen, írásban kell lépéseiről számot adnia ahhoz, hogy a szankció törlésére vonatkozó kérelme kedvező elbírálásban részesülhessen.

Egy klub utólagos intézkedései enyhítő körülménynek tekintendők, de – rendezői hiányosság esetén – nem mentesítik a szervező klubot a fegyelmi eljárás alól, hiszen az óvintézkedések helyes végrehajtása esetén nem törtéhet meg súlyos, a futballpályára nem való rendbontás. A szövetség egyértelműsíti azt is, hogy a jövőben hasonló súlyú, komoly rendbontás esetén az arányosság és a fokozatosság elvét alkalmazva, az eddiginél is szigorúbb szankciókat alkalmazhat azon klubokkal szemben, amelyek nem teremtik meg a meccseken a kulturált szórakozás alapvető feltételeit.

Legfrissebb hírek

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
9 órája

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
11 órája

MLSZ: a Mosonmagyaróvár a Tiszakécskével, a Nagykanizsa a Karcaggal játszik a NB II-ért

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:43

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

U21-es válogatott: először együtt a keretben Yaakobishviliék

Magyar válogatott
2025.05.21. 17:18

Csiki Anna: A siker az sokakat elvesz tőled

Magyar válogatott
2025.05.21. 12:28

A magyar futball érdeke – Thury Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.05.20. 23:45
Ezek is érdekelhetik