Radó és Orosz elrontaná a rangadóra hangolást

Vágólapra másolva!
2013.09.14. 10:22
null
Orosz Márk (jobbra) a Ferencváros ellen szerezné meg az első pápai bajnoki gólját (Fotó: Meder István)
Az Újpest hazai pályán, egyik mumusa, a Haladás ellen tartja meg a főpróbáját a jövő vasárnap 16.30-kor a Puskás Ferenc Stadionban esedékes, Ferencváros elleni rangadóra, míg a zöld-fehérek Pápára látogatnak. A vasiak és a Veszprém megyeiek célja, hogy meglepjék fővárosi riválisukat. Benczés Miklós a PAFC vezetőedzőjeként először játszik bajnokit korábbi klubja, a Diósgyőr ellen.

A Haladás a legutóbbi idényben oda-vissza felülmúlta az Újpestet, ráadásul úgy, hogy még gólt sem kapott. Szombaton Artner Tamás együttese a Szusza Ferenc Stadionba látogat, és ha nem is feltétlenül arat újra győzelmet, az öt meccs óta tartó veretlenségi sorozatát folytatná.

„Nincs bennünk hiányérzet – mondta Radó András, a Haladás támadója. – Játszottunk az előző idény bajnokával, ezüstérmesével, a negyedik helyezettel, valamint a megerősödő Debrecennel is. Egyedül a fehérvári vereségért kár, elvégre ott is megvoltak a helyzeteink. A legutóbbi pesti kirándulásunk felettébb jól sikerült, fegyelmezett, jó játékkal legyőztük az MTK-t, és hasonló sikerben bízom a Megyeri úton is. Úgy vettem észre, fekszik nekünk az újpestiek kezdeményező, nyílt játéka, s ha mi is hasonló stílusban tudunk futballozni, változatos, élvezetes összecsapás lehet a mérkőzésből."

BENCZÉS A VOLT CSAPATA ELLEN – „A DVTK MINDIG A SZÍVEM CSÜCSKE MARAD”

Különleges összecsapás vár Benczés Miklósra, a Puskás Akadémia vezetőedzőjére, hiszen korábbi csapata, a Diósgyőr ellen készíti fel a játékosait. A tréner a DVTK-ban kezdett, ám meglehetősen korán, már tizenöt esztendősen félbeszakadt a játékoskarrierje. A testnevelő tanári diploma megszerzése után a DVTK utánpótlásánál dolgozott, később az első csapatnál pályaedzőként segítette többek között Csank János, Vágó Attila, Gálhidi György, Sisa Tibor, Aczél Zoltán, Tornyi Barnabás, valamint Tóth László munkáját. Három évvel ezelőtt megbízott edzőként a másodosztályba kieső együttes vezetőedzője lett, és rögtön bajnokságot nyert, mígnem 2012 áprilisában menesztették a kispadról a gyenge tavaszi teljesítmény miatt. Sokáig úgy tűnt, a Diósgyőr utánpótláscsapatainál ténykedik tovább, ebből azonban nem lett semmi, mert elfogadta a Puskás Akadémia felkérését. Az ambiciózus szakember bizonyította rátermettségét, hiszen a PFLA-val fölényesen megnyerte a bajnokságot a Nyugati csoportban, és feljutott az élvonalba.

„Természetesen örültem a Puskás Akadémia megkeresésének, de a DVTK mindig a szívem csücske marad, nagyszerű sikereket értünk el a csapattal – mondta Benczés Miklós. – A mai napig Miskolcon élek, ám a szombati meccsen nem számítanak az érzelmek. Nyerni kell, nem kétséges, mivel az eddigi bajnokikon csupán négy pontot szereztünk. Bár menet közben több új játékos érkezett hozzánk, mégsem hivatkozhatunk a csapatépítés nehézségeire. Égetően szükségünk van a három pontra, hiszem, hogy megszerezzük."

A bajnoki szünet a legkevésbé sem a pihenést jelentette Radónak. Pályára lépett az U21-es válogatottban, amely Európa-bajnoki selejtezőn 4–1-re legyőzte bosnyák ellenfelét, majd hétfőn ünnepelte a huszadik születésnapját.

„Remekül bírom a gyűrődést, szó sincs arról, hogy túlvállalom magam – hangsúlyozta. – Egyáltalán nem vagyok fáradt, sőt! Mivel válogatott mérkőzést játszottam, legalább nem estem ki a ritmusból. Nem volt egyébként nagy buli, szolidan ünnepeltem a születésnapomat a csapattársaimmal. Kívánni persze elfelejtettem a gyertyafújásnál, ám ha utólag tehetném, idegenbeli győzelmet, illetve sikeres idényt kívánnék az egész csapatnak. Az újpesti együttes egyik fontos, szinte nélkülözhetetlen játékosa Kabát Péter, tapasztalt, kiváló labdarúgó, akinek óriási erőssége, hogy nem pusztán a gólszerzésben, hanem az előkészítésben is jeleskedik. Saját helyzetünket könnyítenénk meg, ha sikerülne levenni a pályáról. Ha az a kérdés, hogy kettőnk között a rutin vagy a fiatalság dönt-e, azt felelném, hogy utóbbi, mégiscsak én vagyok a fiatalabb."

Ehhez azért Kabát Péternek is lesz egy-két szava.

„Csak a rend kedvéért, nekünk is fiatal csapatunk van – szögezte le. – A szombathelyiek mellett szól, hogy összeszokottabb társaság, régóta együtt játszik, de nem hiszem, hogy félnünk kellene hazai pályán a Haladástól. Sokat számítana, ha nyernénk, hisz kellő lelki plusszal készülhetnénk a Ferencváros elleni derbire."

A Ferencváros a nap utolsó programpontjaként 20 órától a pápai meccsel készülhet fel a jövő vasárnapi fővárosi rangadóra. Noha Buzsáky Ákos egy plusz egy éves szerződést kötött az FTC-vel, az Angliából hazatérő hússzoros válogatott középpályás valószínűleg nem játszik a Lombard ellen. A hét elején ugyanis meghúzódott, s bár nem súlyos a sérülése, elővigyázatosságból kihagyta a hétközi gyakorlásokat.

Ott lesz viszont Pápán a Real Madridtól szerződtetett David Mateos. A középhátvéd eddig csak Ligakupa-mérkőzésen mutathatta meg, hogy labdabiztos védő, jól fejel, s vitán felül erőssége a védelemnek.

A hazaiak szereplése nagyban függ a támadók hatékonyságától. A 24 esztendős Orosz Márk is segíthet ebben, aki az olaszországi és a szegedi kitérő után ferencvárosi karrierről álmodott, mígnem Pápán kötött ki...

„Détári Lajos vitt a Fradihoz, és Ricardo Moniz sem mellőzött egészen addig, amíg tavaly Pécsen súlyosan meg nem sérültem – mondta a támadó. – Ha pályára lépek, nagyon szeretnék bizonyítani, és nem bánnám, ha az első pápai gólom győzelemhez segítené a csapatot."

Azt a csapatot, amely hat forduló után (vagyis a Paks tegnapi meccse előtt) tíz ponttal a tabella negyedik helyén állt, és előzésről álmodik.

NB I, 7. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
Szeptember 13., péntek
19.00 MVM Paks–Kaposvári Rákóczi 2–0
Farkas Ádám
Szeptember 14., szombat
14.00 Újpest FC–Szombathelyi Haladás (M1)
Erdős József
16.00 KTE-Phoenix Mecano–Pécsi MFC
Becséri Dániel
16.00 Puskás Akadémia FC–Diósgyőri VTK (Sport1)
Solymosi Péter
18.00
Budapest Honvéd–Mezőkövesd (Sport1) Bognár Tamás
20.00Lombard Pápa–Ferencváros (Sport1)
Kassai Viktor
Szeptember 15., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Videoton FC (M1) Vad II István
18.30 MTK Budapest–Győri ETO FC (Sport2)
Andó-Szabó Sándor
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 6 5 1 16–3 +13 16
2. DVSC-Teva 6 4 1 1 18–5 +13 13
3. MVM Paks 7 4 1 2 12–10 +2 13
4. Ferencváros 6 4 2 8–8 0 12
5. Lombard Pápa FC 6 3 1 2 7–5 +2 10
6. Haladás 6 2 3 1 8–8 0 9
7. Diósgyőri VTK 6 2 3 1 7–8 –1 9
8. Budapest Honvéd 6 2 2 2 10–6 +4 8
9. Újpest FC 6 2 2 2 12–9 +3 8
10. Kecskeméti TE 6 2 2 2 9–11 –2 8
11. Pécsi MFC 6 2 1 3 7–11 –4 7
12. Győri ETO 6 1 4 1 8–7 +1 7
13. Mezőkövesd 6 2 4 10–15 –5 6
14. MTK Budapest 6 1 1 4 5–8 –3 4
15. Puskás Akadémia FC 6 1 1 4 5–13 –8 4
16. Kaposvári Rákóczi 7 1 6 4–19 –15 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik