NB I: Nem hiányzott a mai napon semmi sem - José Gomes

Vágólapra másolva!
2013.09.15. 19:11
null
A fehérvári edző Nikolics meg nem adott gólját sem felejtette el megemlíteni (Fotó: Török Attila)
Egygólos (2–1) vereséget szenvedett a labdarúgó NB I 7. fordulójának rangadóján a Videoton a DVSC-Teva vendégeként. A lefújást követően a házigazdák megérdemelt sikerrel nyilatkoztak, a vezetést megszerző fehérváriak részéről azonban José Gomesben maradt hiányérzet.

„Igazi rangadó volt, ahol ilyen események történnek, mi megint csapatként funkcionáltunk, egymást kisegítettük, nulla egy után is meg tudtuk fordítani a mérkőzést – nyilatkozta a DVSC-Teva vezetőedzője Kondás Elemér a mérkőzést közvetíti m1-nek. – Sidibének volt egy hosszabb sérülése, agyrázkódást kapott, abból föl kellett újra építeni. Már szerdán is játszott, akkor jól futballozott, most pedig kiválóan. Jókor volt jó helyen. Ellenfelünk az első félidőben is hosszú labdákkal próbálkozott, elsősorban Gyurcsó irányába, ebből tudtak veszélyt teremteni. Mi ott voltunk folyamatosan a kapujuk előtt, ugyanígy volt a második félidőben is. Ennek ellenére mi kaptunk egy gólt, de onnantól kezdve is offenzív játékot játszottunk, és támadtuk az ellenfél kapuját. Az egyenlítő gól után pedig megérezték a fiúk, hogy meg is lehet nyerni ezt a mérkőzést, és nagyon sokat tettek is érte.”

„Nem hiányzott a mai napon semmi sem. Sikerült két gól lőnünk, bár az eredményjelzőn ennek ellenére csak egyet lehet látni. Az egyik gólunkat nem adták meg, a második debreceni gól előtt pedig szabálytalankodtak a hazaiak. Nagyon pörgős, jó és kiegyensúlyozott mérkőzést játszottunk, mindkét csapat a győzelemre játszott. Aki kilátogattak, azok minden bizonnyal nagyon jól szórakoztak” – mondta José Gomes, a fehérváriak mestere, aki azzal zárta mondanivalóját, mielőtt távozott, hogy három csapat volt a pályán. Bár azt már nem fejtette ki, mindez tényszerű megállapítás-e részéről a játékvezetés vélt hibáira, vagy számon is kéri mindezt a sporikon.

„Az első félidőben nem sikerült olyan jól játszanunk, főleg az első húsz percben, ám utána javult a játékunk, bár ez helyzetekben nem mutatkozott meg – mondta Zsidai László, a debreceniek középpályása. – Aztán a második félidőben, annak ellenére, hogy jól jöttünk ki, a semmiből kaptunk egy gólt. Utána a csapat jobban felpörgött, és megérdemelten fordítottuk meg az állást, hiszen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki a bekapott gól után. A középpályán sérülteket kellett pótolni, ez a sorunk ebben az összeállításban még nem nagyon játszhatott együtt, az első húsz percben ez látszott meg. Utána sikerült felvennünk a játék ritmusát és a Videoton játékosait, három a kettőben játszottunk ellenük, de sokszor besegítettek a csatárok is, ez volt a titka, hogy utána a középpályát uralni tudtuk.”

Legfrissebb hírek

Cser-Palkovics András: Nagyon szorít az idő, meg kell tennünk mindent a Videoton megmentéséért

Labdarúgó NB I
23 órája

Marozsán szettet nyert, de Alcaraz magabiztosan jutott tovább a Roland Garroson

Tenisz
2025.05.28. 16:05

Makray Balázs is megszólalt Dzsudzsák esetleges klubváltása kapcsán

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 08:35

Dzsudzsák Balázs Kispesten folytathatja karrierjét

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 23:07

Szerződéshosszabbítást ért a bennmaradás Nestor El Maestrónak

Labdarúgó NB I
2025.05.27. 19:28

Garancsi István egy forintért eladná a Vidit a székesfehérvári önkormányzatnak

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:05

Csak döntetlent játszott Kisvárdán, de feljutott és történelmet írt a Kazincbarcika!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:38

Döntetlen Angyalföldön, a Honvéd a másodosztályban tartotta a Vasast!

Labdarúgó NB II
2025.05.25. 19:37
Ezek is érdekelhetik