Messi titka, Albert Flórián passzai, Böde Dániel cselei

– Labdarúgással kapcsolatos fórumokat olvasgatva tapasztalhatjuk, hogy itthon még mindig sokan szkeptikusak a statisztikákkal szemben. Önnek, aki hivatásszerűen foglalkozik ezzel, mi a véleménye?
– A statisztika arra jó, hogy a játékosok, illetve a csapatok teljesítményére vonatkozó állításokat számokkal támasszuk alá. Onnantól kezdve ugyanis, hogy kimutatjuk, hány pontos passza volt egy játékosnak, hány párharcot nyertek meg egy adott csapat játékosai vagy, hogy melyik oldalon hány sikeres akciót vezettek, már nem véleményekről, hanem tényekről beszélhetünk – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak Kovács István, a labdarúgócsapatok, futballisták teljesítményének mérésével foglalkozó nemzetközi cég, az InStat Football közép-európai képviselője. – Moszkvai székhelyű cégünk a legendás, egykori szovjet szövetségi kapitány, Valerij Lobanovszkij módszereire alapozva, technikai és taktikai mutatók, mérőszámok alapján elemzi a labdarúgók és a csapatok teljesítményét.

– A kétkedők egyik tételmondata, hogy egy statisztikai adat mindig csak féligazságokat mutat, nem tud képet adni egy meccs, egy játékos teljesítményének egészéről.

– Ha egy-egy adatot önmagában nézünk, akkor valóban csak féligazságokat kapunk. Ezért egy komplex teljesítménydiagnózis esetén összesítjük a különböző mutatókat, és amikor egy játékosnak megállapítjuk az összteljesítményére vonatkozó, úgynevezett InStat-indexét, akkor figyelembe vesszük az alapfeladatát is. Tehát egy védőnél például nagyobb súllyal esnek latba a párharcok, egy támadónál pedig a lövéshatékonyság. Ugyanakkor csak az egyéni mutatók számítanak, tehát egy játékos teljesítménye attól még lehet jó, ha a saját feladatát megfelelően ellátta, hogy a csapata esetleg vereséget szenvedett. Vagy hogy egy konkrét esetet is mondjak: a legutóbbi BL-szezonban a Szpartak Moszkva–Barcelona meccsen a katalánok játékosai közül Lionel Messi a kevés sprintet produkáló játékosok közé tartozott. Ha csak ezt az adatot nézzük, akkor tévesen azt a következtetést vonhatnánk le, hogy Messi ezen a meccsen lusta volt, keveset futott. Azonban ha azt is megvizsgáljuk, hogy mennyi volt az argentin játékos úgynevezett hasznos futása, tehát amikor tevékeny részt is vállalt az akciókban, akkor már kimagasló eredményt kapunk. Kiderült, hogy egységnyi idő alatt jóval több értékelhető megmozdulása volt, mint bárki másnak. Ezért egy statisztika akkor lesz értékes, ha megfelelő módon, a kapott eredményeket komplexen tudjuk értékelni.

PASSZOK, LABDASZERZÉSEK, TÁMADÓAKTIVITÁS – BÖDE JOBB VOLT, MINT COULIBALY

– Miket mérnek pontosan?
– Akkor mondanék néhány példát. Mérjük például, hogy a játékosok hány párharcot nyernek meg a mérkőzéseken. Egy védő esetében a párharcok hatvan százalékának megnyerése az elvárható, a mi adataink alapján az edző el tudja dönteni, ki az, aki megfelel ennek a szintnek és ki az, aki nem. Ábráinkból kiderül például, hogy melyik csapatnak hol vannak a passzútjai, vagyis mely játékosok passzolnak legtöbbet egymáshoz a mérkőzéseken és milyen hatékonysággal. A kapusedzők számára hasznos információ lehet például, hogy a soron következő ellenfél játékosai a pálya mely pontjairól vállalkoznak a legtöbbet lövésekre, milyen típusú lövésekkel. Aztán a sok közül egy másik csoportja a mérhető adatoknak a labdaszerzéssel, a labdavesztéssel, a támadásokban, illetve a védekezésben való részvétellel függ össze. A mérések egy megint másik csoportja, amely már technikailag is más eszközöket igényel, pedig a futással kapcsolatos adatokat rögzíti.

– Tudna említeni néhány példát is?
– Természetesen. Például a Bayern München–Borussia Dortmund BL-döntőben Marcel Schmelzer volt a Dortmund védelmének leggyengébb pontja, ő veszítette el a legtöbb párharcot. Aztán az NB I-ben például az előző szezonban a debreceni Korhut Mihály passzolt a legtöbbet, ezerhatszázhetvenhat átadásából pedig ezerháromszáztizenhét (hetvenkilenc százalék) sikeres is volt, a legtöbb pontos passz pedig a kaposvári Nikola Safaric nevéhez fűződik, és persze arra is van adatunk, hogy ezekből az átadásokból hány irányult a labda megtartására, mennyi volt a támadópassz, a játék építését segítő konstruktív passz és a közvetlen gólhelyzetet eredményező kulcspassz (ezt a négy passztípust különítjük el). Ugyanakkor érdekes adat, hogy bár Adamo Coulibaly lett az előző idény gólkirálya az NB I-ben, a leghasznosabb támadó a ferencvárosi Böde Dániel volt, aki sokkal több párharcot nyert, több cselt vállalt, több labdát szerzett, több akcióban volt benne, így a megmozdulásaival összességében sokkal több gólt eredményezett, mint a debreceniek francia légiósa. De hogy egy friss példát is említsek: a Románia–Magyarország vb-selejtezőn a hazaiak csak egyetlen statisztikai mutatóban voltak egyértelműen jobbak a mieinknél, a hatékony támadásvezetésben, a kulcspasszokban. Egy dolgot viszont képtelenség statisztikai mutatókkal mérni, ez pedig az akarati, a mentális tényező, a küzdőszellem...

– Technikailag hogyan működnek a mérések?
– A moszkvai központunkban egy kétszázötven fős csapat elemzi azoknak a klubcsapatoknak, válogatottaknak a meccseit, amelyekkel kapcsolatban állunk. Az orosz élvonalbeli csapatok mellett a magyar NB I és válogatott mérkőzéseit is itt elemzik, de többek között olyan klubok is szerepelnek a partnereink között, mint a Chelsea, a Sevilla, a Valencia, a Lazio vagy a Roma. A találkozókat, a meccsekről készült televíziós felvételeket megkapjuk a csapatoktól és ezek alapján elemezzük egy számítógépes program segítségével. A speciális programnak köszönhetően nekünk a mérkőzéseken nem is kell jelen lennünk az elemzéshez. Csak azokon a találkozókon vagyunk ott, melyeken futómennyiség-mérést is végzünk.

„MAGYARORSZÁGON MÉG MINDIG A PUSKÁS-ÉRÁBAN FOCIZUNK"

– Magyarországon mikor jelentek meg, hogyan dolgoznak együtt a klubokkal?
– Magyarországon először a Diósgyőrrel kezdtünk dolgozni, több mint egy éve dolgozunk az MLSZ-szel, a szövetségen keresztül pedig a korosztályos és a felnőttválogatottakkal, illetve az NB I-es csapatokkal. Az együttműködés lényege, hogy mi biztosítjuk a csapatok számára azt a programot, amely révén elemezni tudják a saját, illetve az ellenfelek játékát is. Ez egy olyan videoprogramot jelent, amivel minden játékhelyzet visszanézhető: például meg tudom nézni a csapat összes szögletét vagy mondjuk egy játékos összes cselét, passzát. A cél, hogy az edzők jobban fel tudjanak készülni az ellenfelekből, hatékonyabb taktikát tudjanak kidolgozni. A scouting (megfigyelő) rendszerünkkel a klubok meg tudják vizsgálni, le tudják ellenőrizni a szerződtetni kívánt labdarúgókat. Az MLSZ célja az volt, hogy amikor külföldről akar igazolni egy magyar csapat, akkor legyen lehetősége egy objektív forrásból, statisztikai és videoelemzés formájában leellenőrizni a játékost, törekedve arra, hogy ha már légiós, akkor legalább minőségi labdarúgókat szerződtessen.

– Itthon milyen a fogadtatása az önök módszerének, a futball statisztikai alapú mérésének?
Ennek kapcsán csak egyetlen érdekes történet: amikor az egyik magyar edzőt szembesítettük azzal, hogy a csapatának gyenge a passzhatékonysága, mert a hatvan százalékos passzhatékonyság még az NB I-ben is nagyon alacsonynak számít, akkor úgy reagált, nem érdekli, mit mutatnak a statisztikák, és nem vizsgálta meg, miért passzolnak rosszul a játékosai. Ugyanakkor meglepődve tapasztaltuk azt is, hogy vannak klubok, amelyeknél nem alkalmaznak külön erőnléti edzőt, így nincs is olyan szakember a stábban, akivel például a futásra vonatkozó méréseket ki lehetne elemezni. Persze az utóbbi időben egyre több a pozitív tapasztalat is. A Ferencváros például mindig kikéri az aktuális ellenfél utolsó négy-öt meccsét, és a klubnál van egy személy, akinek kimondott feladatköre a videoelemzések készítése, a Videotonnál külön elemző csapat foglalkozik ezzel, de tudom, hogy többek között Győrben, Pakson, Debrecenben és Diósgyőrben is komolyan veszik az efféle elemzéseket.

– Gondolom, összességében még mindig ég és föld a különbség ezen a téren a hazai és a külföldi viszonyok között.
– Magyarországon az ilyesfajta elemzéseknek sokáig a technikai feltételei sem voltak adottak, így például az edzőképzésekbe sem épülhettek be. Szemben például Angliával vagy éppen Oroszországgal, ahol a játék ilyen típusú analizálása része a tananyagnak. Németországban pedig külön videoelemző kurzusok is léteznek, tehát önálló szakmának számít. Ehhez képest kicsit úgy tűnik, hogy itt Magyarországon még mindig a Puskás Öcsi-érában focizunk, pedig eközben a világ már nagyon elhaladt mellettünk.

– Ha már Puskás Ferencet említi, a dicső futballmúltunkról készült már elemzés? Meg lehet állapítani, hogy melyek azok a mutatók, melyekben a régi nagyok jobb eredményeket produkáltak?
– A játék természetesen egész más volt, ennek ellenére bizonyos tendenciák kimutathatóak, hiszen például a passz, akkor is passz volt, és fejlődhet akármennyire a futball, az egyik legfontosabb jellemző mindig is a passzok pontossága lesz. Érdekességképen elemeztük például a Brazília ellen három egyre megnyert 1966-os mérkőzésünket. Az eredmények tökéletesen igazolták Albert Flórián klasszisát. Nyolcvankét százalékos passzpontossága vagy éppen a hetven százalékban megnyert párharcai ezen a szinten kiemelkedőnek számítanak. Ami pedig a maiakkal való összevetést illeti: érdekes adat, hogy a magyar csapat játékosai egyenként átlagban hetven-nyolcvan támadásban vettek részt. Ez az akkori iram mellett jónak számított, ám manapság a Bajnokok Ligájában nem ritkák a száz fölötti számok sem. Hogy ezzel szemben hol tartanak ma az NB I-es játékosok? Hetven-nyolcvan akciónál egy meccsen, ugyanott, ahol majd' ötven éve Alberték...