FTC: Libanonban is folyton ilyen gólokat lőttem - Diallo

Vágólapra másolva!
2013.09.11. 19:28
A Ferencváros a labdarúgó Ligakupa csoportkörének második fordulójában 4–1-re legyőzte a Tatabányát. A találkozó után a vezetőedzők mellett az ollózós gólt szerző Ulysse Diallo is megszólalt, elmondta: nem először talált már a kapuba ezzel a mozdulattal.

„Ez az ollózós góltípus a kedvencem, korábban, amikor még Libanonban futballoztam, sokszor alkalmaztam ezt a technikát, a ligában négy-öt ilyen gólt is lőttem. Nagyon jól érzem itt magam, remélem a továbbiakban is ilyen remek találatokkal segíthetem az együttesemet” – mondta a találkozó után Diallo a Sport Tv kamerái előtt.Diallo a Sport Tv kamerái előtt.

„Elégedett voltam a játékosaimmal, különösen az első játékrészben, de nincs mit tenni, a Fradi ma ennyivel jobb volt” – értékelt tömören a Tatabánya vezetőedzője, P. Nagy László.

A zöld-fehérek győzelmével záruló mérkőzés után Ricardo Moniz, a Ferencváros vezetőedzője elmondta, a siker ellenére nem százszázalékosan elégedett játékosai teljesítményével.

„Az egész mérkőzés folyamán azt éreztem, hogy nem vagyunk elég stabilak. Ahhoz, hogy igazi topcsapatnak nevezhessük magunkat, sokkal jobban kell teljesítenünk az ilyen kiscsapatok ellen, és stabilabbnak kell lennünk a széleken” – nyilatkozta Moniz a Sport TV-nek.

A mérkőzés összefoglalója

Legfrissebb hírek

Kétgólos vereséget szenvedett a Fradi a Bolzanótól

Jégkorong
2025.09.26. 22:59

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Emberhátrányban az utolsó pillanatokban szerzett egy pontot a Ferencváros a Plzen ellen

Európa-liga
2025.09.25. 22:56

Gruber oldhatja meg Rossi gondjait? A DVTK gólszerzője így látja az ellenük duplázó csatárt

Labdarúgó NB I
2025.09.20. 07:46

Több mint 40 éve nem látott sorozattal a háta mögött utazik a Diósgyőr az FTC-hez

Labdarúgó NB I
2025.09.19. 13:26

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 09:48

Az FTC kikapott odahaza az Odensétől a Bajnokok Ligája rajtján

Kézilabda
2025.09.06. 15:54
Ezek is érdekelhetik