Véber: Leszidtam a játékosomat, meghúzódott, lecseréltem

Vágólapra másolva!
2013.08.18. 08:26
null
Csukott szemek Diósgyőrben – a nap zavart, vagy a labda? (Fotó: Veres Viktor)
A labdarúgó NB I 4. fordulójában szombaton négy mérkőzést rendeztek. A bajnok Győr továbbra is nyeretlen, ráadásul az eddig pont nélkül álló pécsiek éppen ellene törték meg rossz sorozatukat. A Diósgyőr–Kecskemét meccsen is döntetlen született, míg a Pápa győzött a Mezőkövesd stadionavatóján. Az FTC este magabiztos győzelmet aratott az MTK elleni örökrangadón. Lássuk, hogyan látták az edzők a mérkőzéseket!

 

DIÓSGYŐRI VTK–KTE PHOENIX MECANO 1–1

Tomiszlav Szivics (a DVTK edzője): – A Kecskemét úgy futballozott, hogy azt nem neveznék labdarúgásnak, ugyanakkor eredményt hozott ellenfelünknek, és ez értékelendő. Ellenfelünk alig jött át a felezővonalon, és egyetlen kaput eltaláló lövéssel szerzett egy pontot. Én vagyok a hibás, mert rosszul cseréltem... Mondja már meg nekem valaki, kivel lehetne frissíteni a kritikus szituációban? Akiket lecseréltem, maguk kérték a cserét. Ha már a lábtörése után felépülő Gosztonyi Andrást is pályára kell küldenem, el lehet képzelni a helyzetünket.

Bekő Balázs (a Kecskemét vezetőedzője): – Elégedett vagyok a pontszerzéssel, amelyet ellentétes félidők mérkőzésén harcoltunk ki. Azt gondolom, a saját csapatom miatt alakult így, ugyanis az első negyvenöt percben bátortalan nyulak futkároztak a pályán. Hiányzott belőlünk a bátorság, csak a labdaszerzésig jutottunk el. A második félidőben előrébb jöttünk, aztán szerkezetet is váltottunk, és akkor már veszélyesebben támadtunk. Ennek lett az eredménye az egyenlítő gól, a kiállítás után pedig úgy éreztem, még több van a mérkőzésben a döntetlennél... Fegyelmezetten játszottunk, rászolgáltunk a döntetlenre.

PÉCSI MFC–GYŐRI ETO 1–1

Lőrincz Emil (a PMFC vezetőedzője): – Szerettük volna meglepni az ETO-t, mégpedig a szervezett védekezéssel, és úgy érzem, ez a része sikerült is a tervnek. Igaz, ajándékoztunk egy gólt a győrieknek, és ezután kicsit megijedt a csapat, de a fegyelemre, a védekezésre ekkor sem lehetett panasz, de már nem mehettünk úgy előre, mint szerettünk volna, hiszen jött a kiállítás, és onnantól kezdve már esélyünk sem volt a győzelemre. Eddig mind a négy meccsünkön kiállítottak valakit, ám nem azért, mert valakinek elszállt az agya vagy fegyelmezetlenül futballozott. A mostani piros lapos büntetés is véleményes volt...

Pintér Attila (az ETO vezetőedzője): – Elismerésre méltóan szervezte meg játékát a PMFC, de ha csatáraink felvállalják az egy-egy elleni játékot, ha bátrabbak, nem lett volna gond, hiszen mi irányítottuk a játékot, még a büntető ellenére is az történt a pályán, amit akartunk. Van némi feszültség, görcsösség a nyeretlenség miatt, egyelőre nem állt össze a csapat, ráadásul most érezzük csak az eltiltott center, Marek Strestík és a sérült Koltai Tamás hiányát. Természetesen szeretnénk minél előbb megkezdeni a felzárkózást, és ez hamarosan meg is történik. A következő fordulóban már mi sem leszünk nyeretlenek.

MEZŐKÖVESD-ZSÓRY–LOMBARD PÁPA 0–2

Véber György (a Mezőkövesd vezetőedzője): – Semmi sem úgy sikerült nekünk, ahogyan akartuk. Úgy látszik, hogy az ünnepnapok nem fekszenek nekünk. A fő gond az, hogy ketten-hárman elhitték, már mindent tudnak a futballból, de csődöt mondtak. Ezt az érzésüket csírájában kell elfojtanom. Bognár Istvánnak a szünetben nagyon nekimentem, erre a játékos jelezte, hogy húzódása van, így nem volt más választásom, csak a csere.

Tóth Bálint (a Lombard vezetőedzője): – Jó csapatot győztünk le, minden az elképzelésünk szerint alakult. A vezető gólunk után az volt a célunk, hogy az első félidőben semmiképpen se kapjunk gólt. Ezt túlteljesítettük azzal, hogy újabbat szereztünk, s ezzel tulajdonképpen minden eldőlt. Kenesei Krisztián egész héten sérüléssel bajlódott, és nem tudta tovább folytatni a játékot, le kellett cserélnem. Amíg a pályán volt, nagyon hasznosan futballozott, sokat segített a csapatnak.

FERENCVÁROS–MTK 2–0

Ricardo Moniz (az FTC vezetőedzője): – Elégedettek vagyunk a védelemmel, [Akeem] Adams érkezésével kiegyensúlyozottabb lett a hátsó alakzat. [Holman Dávidról:] Fontos, hogy mindig kezdeményező legyen, és a meccs elejétől labdabiztosan játsszon, és akkor lesznek olyan pillanatai, mint most vagy a Győri ETO ellen. Egy játékosnak mindig akarni kell jobbá válni, fejlődni. Ha így van, akkor szép jövő előtt áll. [A szurkolók éltetéséről:] A stáb többi tagjának is szól ez az ünneplés, és nagyon köszönjük a támogatást nekik! (Forrás: M2)

Garami József (az MTK vezetőedzője): – Bosszant, hogy olyan tizenegyest hoztunk össze, amelynél a támadó kifelé tolta már a labdát, és beakadt a lába. A körülményekhez képest a csapat megfelelően játszott, de hiányoztak azok a játékosok, akik befejezték volna az akciókat. Nem adtuk föl egy pillanatra sem, így okoztunk kellemetlen pillanatokat a Ferencvárosnak. [A távozókról:] Aki nagyobb jövedelemre számít, az szeretne olyan helyre kerülni, ahol ezt meg is kapja. Jelenleg nem tudok olyanról, aki még elvágyódna a csapattól, így azt gondolom, hogy valószínűleg már nem lesz több távozó a keretből. (Forrás: M2)

NB I, 4. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 16., péntek
19.00 Kaposvári Rákóczi–Újpest 2–2
Szabó Zsolt
Augusztus 17., szombat
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix Mecano 1–1 Andó-Szabó Sándor
19.00 Mezőkövesd-Zsóry–Lombard Pápa 0–2 Kassai Viktor
19.00 Pécsi MFC–Győri ETO 1–1 Vad II István
21.00 Ferencváros–MTK Budapest 2–0
Farkas Ádám
Augusztus 18., vasárnap
16.30 Bp. Honvéd–Puskás Akadémia FC (M1) Erdős József
18.30 Videoton–MVM Paks (Sport2)
Solymosi Péter
20.30 Haladás–Debreceni VSC-Teva (Sport2)
Fábián Mihály
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Lombard Pápa FC 4 3 1 5–1 +4 10
2. Debreceni VSC-Teva 3 3 12–1 +11 9
3. Videoton FC 3 3 9–1 +8 9
4. MVM Paks 3 3 8–3 +5 9
5. Ferencváros 4 3 1 6–4 +2 9
6. Kecskeméti TE 4 2 1 1 8–9 –1 7
7. Újpest FC 4 1 2 1 6–6 0 5
8. MTK Budapest 4 1 1 2 5–5 0 4
9. Haladás 3 1 1 1 3–4 –1 4
10. Mezőkövesd 4 1 3 6–8 –2 3
11. Győri ETO FC
4 3 1 5–6 –1 3
12. Diósgyőri VTK 4 3 1 4–8 –4 3
13. Budapest Honvéd 3 1 2 2–5 –3 1
14. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–7 –4 1
15. Pécsi MFC 4 1 3 4–10 –6 1
16. Kaposvári Rákóczi 4 1 3 4–12 –8 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik