PMFC: a „szimpatikus” légiós a cseh élvonalban folytatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.26. 08:44
A cseh élvonalbeli Vysocina Jihlava labdarúgócsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Jirí Krejcít. A PMFC-től a nyáron távozó légiós kétéves szerződést kötött új klubjával.

A cseh élvonalba a 2011–2012-es szezonban visszajutó Vysocina Jihlava védelme igencsak foghíjas: ketten sérüléssel bajlódnak, ketten pedig eltiltottak, így gyors utánpótlásra volt szükség. Ekkor került a képbe a Pécsről távozó Krejcí – akinek hozzáállásával elégedettek voltak a baranyaiak –, s kétéves szerződést kötött az egylettel.akinek hozzáállásával elégedettek voltak a baranyaiak –, s kétéves szerződést kötött az egylettel.

Krejcí a jihlavai csapat honlapjának elmondta: anyagi okok miatt távozott a PMFC-től, a nyáron egyedül tréningezett, így meccshiánnyal bajlódik. Ezt akár már a hétvégén orvosolhatja, ugyanis vasárnap pályára léphet a Teplice ellen.

Krejcí Csehországban kezdte pályafutását, a Sparta Praha akadémiáján nevelkedett, majd volt a Banik Most és a Jablonec játékosa is. Később megfordult Temesváron és Görögországban is, a legutóbbi szezont a PMFC-nél töltötte, amelynek színeiben 20 NB I-es bajnokin két gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
14 órája

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Csoboth Kevin Törökországba igazolt – hivatalos

Légiósok
2025.09.10. 19:05

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
2025.09.10. 12:05

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

Már a 16 között megismétlődik a bajnoki bronzcsata a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.09.09. 15:17

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
2025.09.08. 14:09

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
2025.09.08. 12:49
Ezek is érdekelhetik