NB I: Most bebizonyosodott, rövid a kispad - Szivics

Vágólapra másolva!
2013.08.17. 18:50
Továbbra is nyeretlen a Diósgyőri VTK, miután a labdarúgó NB I 4. fordulójában hazai pályán 1–1-re végzett a KTE-Phoenix Mecanóval. A találkozót követően Tomiszlav Szivics, a diósgyőriek vezetőedzője azt mondta, ezen a meccsen jól látszott, hogy „rövid csapata kispadja”. A kecskeméti tréner, Bekő Balázs pedig többet várt övéitől.

„Amit már a meccs előtt is tudtunk, az most bebizonyosodott: nagyon rövid a kispad – értékelt Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője a Sport Tv-nek a lefújást követően. – Amikor cserélni kellett, nem tudtunk olyat húzni, amilyet kellett volna. Szükségünk lett volna még egy gólra, sajnos, nem sikerült betalálni. Elek Ákos sérülés miatt kért cserét, jelen pillanatban csak Gosztonyi Andrást tudtuk beküldeni a helyére, mert ő az, aki pluszt tud hozzátenni a játékhoz. Ez egy kicsit szomorú, de erről már sokszor beszéltünk. Ha jönne három-négy játékos, nagyon jó lenne.”

„Őszintén szólva, az első félidőben nem mertünk futballozni. A másodikban azt kértem a fiúktól, menjünk feljebb, és igenis futballozzunk, mert megvoltak a lehetőségeink. A kiállítás után picit ráültünk az eredményre. Személy szerint többet reméltem, főleg a játék alapján. Ez a döntetlen mindenképpen segít kikecmeregni a gödörből, a játékosokat megerősíti abban, hogy merjenek játszani. Nem értem, hogy gyakran miért van félsz a csapatban, mint például ma is” – nyilatkozta Bekő Balázs, a KTE trénere.

Az egyenlítő gólt jegyző Rajczi Péter elégedett volt.

„Diósgyőrből egy pontot elhozni komoly teljesítmény, még akkor is, ha most kicsit gödörben vannak a piros-fehérek. Örülünk az egy pontnak, bár a végén, ha jobban bírjuk erővel és többet támadunk, győzhettünk volna emberelőnyben, de így sem lehetünk elégedetlenek” – vélekedett Rajczi Péter, a kecskemétiek gólszerzője.

NB I, 4. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 16., péntek
19.00 Kaposvári Rákóczi–Újpest FC 2–2
Szabó Zsolt
Augusztus 17., szombat
16.30 Diósgyőri VTK–KTE-Phoenix Mecano 1–1 Andó-Szabó Sándor
19.00 Mezőkövesd-Zsóry–Lombard Pápa Kassai Viktor
19.00 Pécsi MFC–Győri ETO FC (Sport1)
Vad II István
21.00 Ferencváros–MTK Budapest (M2)
Farkas Ádám
Augusztus 18., vasárnap
16.30 Bp. Honvéd–Puskás Akadémia FC (M1) Erdős József
18.30 Videoton–MVM Paks (Sport2)
Solymosi Péter
20.30 Haladás–Debreceni VSC-Teva (Sport2)
Fábián Mihály
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

Legfrissebb hírek

NB II: újra vezet a Honvéd, előnyben a Csákvár és a Misleny – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
40 perce

NB II: Kecskeméti TE–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
1 órája

Vladimir Radenkovics: Sokkterápia volt, hogy kicseréltem a teljes védelmet

Labdarúgó NB I
10 órája

A DVTK hazai pályán aratott első győzelme egyben a Paks első veresége volt az idényben

Labdarúgó NB I
23 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:51

Kecskés Ákos: Frusztráló, hogy a tizedik helyen állunk

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:31

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Férfi kosárlabda NB I: fölényes szolnoki győzelem Kecskeméten

Kosárlabda
2025.10.19. 20:23
Ezek is érdekelhetik