MTK: „Ügyes játékosokból állnak a diósgyőriek”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.02. 12:40
Az MTK 3–0-ra legyőzte a Mezőkövesdet az NB I első fordulójában, míg a Diósgyőr 1–1-es döntetlent ért el Győrben a bajnok ellen. Az MTK három gólszerzője, Pölöskei Zsolt, Ladányi Tibor és Varga Szabolcs nyilatkozott a hétvégi ellenfélről az mtkhungaria.hu-nak.

„A Diósgyőr teljesen más csapat lesz, jobb csapat. Elég sok néző lesz, és nehéz meccsre számítunk. – nyilatkozta az MTK középpályása, Ladányi Tibor a szombati találkozó kapcsán – Megvan a taktikánk, és feltérképeztük őket. Nagyon jó, ügyes játékosokból állnak."Ladányi Tibor a szombati találkozó kapcsán – Megvan a taktikánk, és feltérképeztük őket. Nagyon jó, ügyes játékosokból állnak."

Pölöskei Zsolt a fejjátékra helyezte a hangsúlyt: „Elég jól fejelő játékosokból állnak, reméljük, ki tudjuk védekezni őket."

A Mezőkövesd elleni meccsen az MTK harmadik gólját szerző Varga Szabolcs még nem léphetett pályára a DVTK ellen: „Még sohasem játszottam a Diósgyőr ellen, de ahogy néztük a Győr elleni meccsét, elég erős csapatnak tűnik. Mind fizikailag, mind mentálisan elég jó."

A Diósgyőr szombat délután 16.30 órától fogadja az MTK-t a bajnokság második fordulójában.

NB I, 2. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK
Időpont Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 2., péntek
19.00 MVM Paks–Pécsi MFC (Sport1) Andó-Szabó Sándor
Augusztus 3., szombat
16.30 Diósgyőri VTK–MTK Budapest (Sport1) Bognár Tamás
19.00 Kaposvári Rákóczi–KTE-Phoenix Mecano Erdős József
19.00 Haladás–Győri ETO FC (Sport1) Solymosi Péter
21.00 Puskás Akadémia FC–Újpest FC (M2) Farkas Ádám
Augusztus 4., vasárnap
16.30 Ferencváros–Videoton (Duna Tv) Kassai Viktor
18.30 Bp. Honvéd–Lombard Pápa (Sport2) Fábián Mihály
20.30 Debreceni VSC-Teva–Mezőkövesd-Zsóry (Sport2) Vad II István
TABELLAGÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETRENDEREDMÉNYEK

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
2 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
2025.09.08. 08:20

A DVTK, a Szpari és a ZTE volt az utolsó napok főszereplője a hazai piacon

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 15:01

A DVTK kivásárolja szerződéséből a Nyíregyháza középpályását – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 14:39

Yohan Croizet-t szerződtette a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.03. 10:10

Most kiderül, Domingues nélkül is le tudja-e győzni a Debrecen a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 13:43

Szabó István: Nem futballoztak le bennünket, hanem taktikai hibákat követtünk el

Labdarúgó NB I
2025.08.24. 07:23

A végére kinyílt az olló – győzött a DVTK Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.08.23. 22:11
Ezek is érdekelhetik